7. rész

 Sziasztok! Néhány embernek ismét hangsúlyoznám, hogy KÉTHETENTE van új rész, hetente ritkábban, de arra is van/volt/lesz példa. Köszönöm azoknak, akik türelmesek voltak, és azoknak a türelmetleneknek is köszönet, akik intelligens emberként érdeklődtek az új részek felől. 
Nekem is nyári szünet van, nemrég értem haza a nyaralásból, közben olvasok -mert ugye művelődni is kell- és a barátnőimmel is szeretnék egy kis időt tölteni.
Bocsánat, hogy ezt így a nyakatokba zúdítom, de egyre több trágár szavakkal teli üzenetet kapok, amik nem sértenek meg, de nagyon irritálnak. 
Tisztelet a kivételnek, és ezer hála nekik, amiért kitartanak mellettem! :))♥
Jó olvasást!

~Az előző részek tartalmából: Holly megismerte Edet, majd ezzel együtt meg is utálta. Holly bátya -Jay- és Ed barátok lettek, és együtt edzenek minden délután. Az utolsó előtti kosármeccs után Ed megcsókolta Hollyt, aki felháborodott, kiabálni kezdett Eddel, és végül összevesztek. Másnap Holly megnézte a bátyát és Edet edzés közben, és ezalatt kiderült, hogy mégsem akkora a feszültség közöttük, mint ahogy azt Holly gondolta.~

Az iskolában megkezdődött a nyári szünet előtti utolsó két hét.
A legtöbb témazáróra már sor került, vagy amiből még nem, azt ezen a héten meg fogjuk írni.
A matektól és a föcitől féltem, de már túl vagyok rajta, és szerintem mindkettőből meglesz az ötös.
Ma nyelvtanból írunk egy tollbamondást, és németből javítási lehetőséget kapnak azok, akik még kétesre állnak. Én nem félek, hiszen helyesírásban kifejezetten jó vagyok, németből pedig kerek négy egészre állok, így javítani már nem tudok. Mondjuk készülni azért készültem, leginkább azért, mert Jacqui a négyesért akar felelni, és megbeszéltük, hogyha lesz rá alkalom, súgni fogok egy-két szót.
Egyébként a napok ismét visszatértek a régi kerékvágásba. Már mindenki megszokta, hogy Ed Sherwood a rosedale-i művészetibe jár, így nem kerítenek neki akkora kereket, mint az érkezésekor.
Kifejezetten ritkán bámulnak reggelente is, amikor Jay, Ed, és én besétálunk a suliba. Már nem rohanok ki a kocsiból, ha megáll a kocsi, rájöttem, hogy azt az egy percet eltudom velük viselni, amíg az osztálytermekhez érünk.
Múlthét szombaton Catrina elment Aron nővérének az esküvőjére. A ruhája kiválasztásakor vele voltunk, és akkor is átugrottunk, amikor nála volt a fodrász, és megvártuk azt is, hogy Aron érte jöjjön.
Lehet furcsának tűnik a dolog, mert hát nélkülünk is tudta a dolgát a fodrász, és Catrina egy ruhát egyedül is feltudott volna venni, de így egy csöppet mi is átélhettük, hogy milyen az, ha az ember egy fontos eseményre készül, ahol nemcsak a a szerelme lesz ott, de még annak a családja is.
Két hét múlva döntő meccset játszanak a Farkasok, amire Jay rengeteget edz, még otthon sem pihen. Állandóan áthívja Edet, és együtt kosaraznak az udvarunkon lévő kis pályán, amit pár éve apu és a bátyám készített. Nem akarok dicsekedni, de biztos vagyok benne, hogy leverjük az Oposszumokat. Négy éve mi hozzuk el a kupát, így mindenki elvárja a csapattól, hogy ez most se legyen másképp.

* * *

Ma jelent meg az Iskolaújság júniusi első száma, amiben benne van a Jayyel készített interjúm is.
Mikor Ed mellett beléptem az iskolába, pár évfolyamtársam köszönt, majd gratuláltak. Először nem értettem, hogy miért, de mivel megláttam a kezükben az újságot, elmosolyodtam, aztán megköszöntem.
Jay és Ed érdeklődve néztek, így magyarázkodni kezdtem
– Csak a cikkemhez gratuláltak. Tudjátok, Jayyel csináltam interjút, amit ma jelentetett meg az újság
Ed bólintott, aztán a portásnál lévő tartóba nyúlt és kivett belőle három példányt. Adott egyet Jaynek, majd felém tartott egyet, közben pedig köszönt, mivel nekik ez első emeleten lesz bioszuk, nekem pedig a földszinten nyelvtanom. Elvettem tőle, megköszöntem, és elbúcsúztam tőlük. A terem előtt Jacqui már várt, ő is megdicsérte az írásomat, aztán a cikkben lévő fényképekről magyarázott, és azt elemezgette, hogy a bátyám mennyire "szexi", és hogy milyen jól sikerült róla ez a kép.
Időközben megérkezett Catrina, aki Aron kezét fogta. Mivel az iskolában voltak, csak egy diszkrét puszival köszöntek el egymástól. Mind a hárman bementünk a termünkbe, Aron pedig elindult az emeleti lépcső felé.
A nyelvtan hamar elment, az óra első felében tollbamondást, a másodikban pedig egy rövid szövegértést írtunk. Sokan kifogásolták a szövegértést, mivel ez az irodalomórához jobban kapcsolódna, de mivel Paul tanár úr nagyon szigorú, így pár perc alatt mindenki beletörődött, és olvasni kezdte a megújuló energiaforrásokról szóló szöveget.
Nekem mindkettő jól sikerült, ellentétben Catrinával, aki szünetben rájött, hogy a tollbamondásban legalább négy hibája van.
– Rohadt Ráday! Nem értem, minek kell ilyen nehezet adnia..– szidta Jacqui is – Szerintem csak nekünk diktál bonyolult szövegeket, mert gyűlöli az osztályunkat!
– Nem, nem csak nekünk.. Aronéknak is hosszút adott fel, ami tele volt összetett mondatokkal – magyarázta Catrina, mivel ő betekintést nyert a tizenegyedikesek óráiba is, amióta Aron a barátja.
– Az engem nem érdekel..
– De hát azt mondtad, hogy biztos csak velünk szemét!
– Igen, ezt mondtam
– Csajok, nyugi van! Szigorú, de nem tudunk mit tenni ellene.. Gyertek, menjünk órára. Bioszunk lesz a tizennégyesben, még a lépcső is fel kell jutnunk, és mindjárt csengetnek.
A lányok egy vállrántással lezárták a témát, felvettük a táskánkat, aztán elindultunk az emeletre. Hamar felértünk, így azok, akiknek első órájuk Flower tanárnővel volt, még a teremben voltak.. Az ajtó csukva volt, így nem láttuk, hogy kik vannak bent. El is felejtettem, hogy reggel Jay azt mondta, biosszal kezdenek. Meg lepődtem, amikor kijött a teremből Shady, utána pedig a többi tizenegyedikes. Ed megállt előttem, mosolyogva felemelte az újságot, és megdicsért.
– Ügyes vagy, majdnem jobbra sikerült, mint az amit rólam írtál. – kacsint – Grat!
Ezzel elindult Jay és a haverjai után.
Shady a háta mögött állt, és amikor Ed elment gyilkos pillantással nézett felém.. Igen, ha nem én kaptam volna meg az interjút, akkor valószínűleg az övé lett volna, és a dicséret is nála ért volna célt, nem pedig nálam. Erre csak annyit tudok mondani, hogy nem lehet minden az övé. Lehet, hogy ő a sztárriporter, lehet, hogy ő az iskolánk legmenőbb lánya, de eddig még nem láttam, hogy beszélgetett volna Eddel.
Pár pillanatig mosolyogva tűrtem a gonosz nézését, de nem akartam, hogy még jobban berágjon rám, vagy azt, hogy esetleg valami bunkó megjegyzést tegyen. Gyors besiettem a padomhoz, és átolvastam a múlt órai anyagot. Jacqui az előttem lévő padban ült, és furcsa nézéssel fordult hátra.
– Holly! Tudom, hogy így év vége felé ráhúztál a tanulásra, de Flower tanárnő már kettő órával ezelőtt lezárt minket, vagy akit nem, azt múlt órán feleltette, és ők is megkapták a jegyeiket.
– Áhh, el is felejtettem. – közben befejeztem az emberré válás útjának az olvasását, becsuktam a könyvem, és visszatettem a táskámba.
Csengetés után 5perces késéssel érkezett meg az alacsony, tömzsi, ősz hajú tanárnőnk. Felajánlotta, hogy elfoglalhatjuk magunkat, de csak akkor, ha ezt néma csendben tesszük meg. Természetesen belementünk, a tanárnő leült az asztalához, és kihívta magához a kedvenceit – névvel együtt Tamarát és Barbit – hogy megmutassa nekik, milyen díszletet tervez ballagásra, ami ugye most hétvégén lesz.
Minden évben Flower tanárnő felelős a díszletért, ő szerzi be a virágokat, a selyem szalagokat, a lufikat, és mindent, amire szüksége van. Na meg ő irányítja az osztályokat, hogy mit hova kell tenniük.
Minden évben ugyanaz a feladata az évfolyamoknak. A kilencedikesek az udvart, a tizedikesek a folyosókat és az osztályok termeit, tizenegyedikesek pedig a tornatermet dekorálják ki.
A szabad 40percben mindenki azt csinálta, amihez kedve volt.
Henry elült Jacqui mellől (Joshal Facbookoztak), így én és Catrina odaültünk Jacqui mellé, és kiveséztünk pár témát.
A többi osztálytársunk se unatkozott a helyén, a legtöbben összeültek, és úgy foglalták el magukat.
Kate és Gabi rajzoltak. Taylor, Chad és Sarah deszkás videókat néztek a Youtube-on. Adam zenét hallgatott, akit Liz, Evelin, és Loren figyelt. Dan és Ady "jó nőkről" nézegettek képeket, akiknek általánosságban hiányos volt az öltözetük. Bence a telefonján játszott, mellette az ikertesója (Beni) lapozgatott motoros újságot, akihez az óra vége felé Steve is csatlakozott. Louis, Zack és Adyson pedig a terem hátuljába tömörültek egy padhoz, és csoportosan hallgattak rap számokat. Tamara és Barbi az óra végéig a tanárnővel voltak, így velük sem volt gond. Maya beteg volt, de sokan észre sem vették. Ő az a lány, akinek egyáltalán nincsenek barátai, és ő az, akit sokan kihasználnak, vagy csak egyszerűen szemétkednek vele. Ez az utolsó Tamarára és Barbira igaz.. Ők mindenkit lenéznek, de őt az örökölt ruhái, és a túlsúlya miatt még inkább piszkálják.
Ez a hétfői nap viszonylag gyorsan lement, egyedül a német volt hosszú és unalmas, mert ott nem engedte meg Trauben tanárnő, hogy elüljünk a helyünkről. Néma csendben kellett megvárnunk, amíg az osztálytársainkat a jobb jegyekért feleltette.
Párszor sikerült súgnom Jacquinak, aki így megkapta a négyest. De segítettem még Henrynek és Dannek is. Trauben tanárnő Henrynek megadta a kettest, de Dannek nem, így neki pótvizsgáznia kell Zackkel és Stevevel együtt.
Órák után elmentünk a földszinti mosdóba, és mire kimentünk, már tartott a kosarasok edzése.
– Csajok! Mi lenne, ha megnéznénk őket? – kérdezte hirtelen Jacqui
– Nem lehet.. Anyunak megígértem, hogy elkísérem a nagyiékhoz. Ma van papa 68. születésnapja, és az egész család felköszönti.
– Értem. És te Holly? Benne vagy?
– Nem is tudom.. Szerintem nem le..
– Gyere már!
– Hát.. Pár percre beugorhatunk, ma úgysincs semmi dolgom.
– Akkor sziasztok! Majd beszélünk!
– Helló!
– Szia Catrina! Üdvözlöm a Papádat, és boldog születésnapot kívánunk neki!
Megvártuk, hogy Cat becsukja maga mögött az iskola ajtaját, aztán elindultunk a tornacsarnok felé.
Ed a lelátó legalsó sorában ült, és ahogy észrevett minket mosolyogva intett, hogy menjünk oda hozzá.
Én kicsit tartózkodtam, de Jacqui megindult felé, így nekem sem volt választásom.
– Hát te? – kérdezte mosolyogva Jacqui
– Jayt várom. És ti?
– Kíváncsiak vagyunk, hogy milyen formában vannak a srácok. A meccs óta egyszer se néztük meg őket.
– Mert régebben sokszor jöttetek edzéseket nézni?
– Fogjuk rá. – válaszolt titokzatosan Jacqui
– Fogjuk rá? Ez pontosan mit is jelent?
Jacqui elnevette magát aztán elmondta, hogy szinte minden edzésen bent voltunk, és onnan figyeltük az "edzést". Ebből persze Ed is leszűrte a lényeget, vagyis azt, hogy a fiúkat néztük.
– És mostanában miért nem érdekelnek az "edzések"?
Kérdezte elkomolyodva, de az "edzés" szónál elnevette magát.
– Hát.. Fontosabb dolgunk is akadt.
– Például?
– Jaj Ed.. Nagyon-nagyon kíváncsi természet vagy.. Nem Holly a riporter?
Ed észrevehette, hogy Jacqui flörtölni próbál vele, ezért rántott egyet a vállán, és számára lezártnak ígérkezett a téma. Nem kíváncsiskodott tovább, ahogy azt Jacqui is mondta.
Pár másodpercig néma csendben ültünk a lelátó első sorában, és a meccset néztük. Egyszer csak Ed felém fordult, és érdeklődni kezdett.
– Valami baj van? Nagyon csendes vagy!
– Hmm, mi? – zökkentem ki a meccsből – Ja, nem, nincs semmi bajom, picit fáradt vagyok. Nagyon hétfő van még.
– Lassan itt az év vége, egy ideig nem lesz több "nagyon hétfő". Tervezel valamit a nyárra?
– Catrinával egy árvaházban leszünk önkéntesek. Túrákat, csoportos játékokat, kézműves foglalkozásokat és hasonló programokat szervezünk a gyerekeknek. Tavaly mind a hárman jelentkeztünk, de ebben az évben Jacqui nyári munkásként egy ruhaboltban lesz eladó.
– Neked van már programod? Fogsz valamerre melózni? – szólt közbe Jacqui, mivelhogy kezdett kimaradni a beszélgetésből.
– Hát.. Keresek majd valami munkát, ami lehetőleg egész nyárra kitart majd.
– Nem hiszem, hogy bárhová is felvennének. Eléggé elkéstél a jelentkezéssel.. – jegyeztem meg – És attól félek, hogy ha nem találsz semmit, majd egész nyáron lábatlankodni fogsz nálunk.
Alig fejeztem be, már visszaszívtam volna a szavaimat. Ed felé fordultam, hogy bocsánatot kérjek tőle, de késő volt
– Emiatt ne aggódj – mondta ridegen – Majd igyekszem elkerülni téged. Még véletlenül sem szeretnélek zavarni, hisz végre megtudtam, hogy a puszta jelenlétemet sem tudod elviselni.
 Fal akart állni, ezért ösztönösen megfogtam a karját, ezzel is marasztalva őt.
– Ed, kérlek ne haragudj! Nem gondoltam komolyan, a szám gyorsabb volt, mint az agyam.
– Holly, ne magyarázkodj. – mondta merev mosollyal az arcán – Semmi gond, de most mennem kell.
Ezzel felállt és kikerülve Jacquit elindult a kijárathoz. Én is felpattantam, és utánaszóltam
– Kérlek, bocsáss meg! Nem gondoltam komolyan!
De nem állt meg, még csak hátra sem fordult.
Visszarogytam a székemre. Most aztán jól megcsináltam! Már azért sem haragudhatok rá, ha többé szóba sem áll velem.
Magamba fordulva vártam, hogy vége legyen az edzésnek. Jacqui nem szólt hozzám, se vigasztalni, se számon kérni nem akart.
Több perc telt el Ed távozása után, mire eszembe jutott, hogy tulajdonképpen mit is csinálok.
Azon gyötröm magam, hogy Ed megharagudott rám? Mi van, ha nem beszélünk többet? Ő csak a bátyám egyik haverja, és sok haverja van, akikkel eddig egyszer sem beszéltem!
Ráadásul Ed egy beképzelt, lefutott gyereksztár, akit személy szerint gyűlölök, és örülnöm kellene, ha végre rájött, hogy mit is érzek a hozzá hasonlókkal szemben.
– Jacqui!
– Hmm?
– Gond lenne, ha nem várnánk meg az edzés végét?
– Nem. Gyere, mennyük. Ezzel megfogta a karomat, és elindultunk a csarnok kijárata felé. Miközben a székek előtt elmentünk, észrevettem, hogy a bátyám mereven figyel minket. Szándékosan Jacqui hátát néztem, és eszemben sem volt a pálya felé fordulni. Egészen az ajtó becsukásáig éreztem magamon Jay tekintetét.
Ahogy elhagytuk az iskola főkapuját nem tudtam tovább tartani magam, és először kis, majd egyre nagyobb könnycseppek folytak végig az arcomon. Mellettem Jacqui sétált, hazakísért, majd a kapuban megálltunk, és akkor volt először, hogy felnéztem rá. Komolyan, és kissé félénken nézett vissza. Szépen lassan megindult felém, majd megölelt. Abban a percben kitört belőlem a zokogás, és percekig nem engedtük el egymást. Mikor kicsit lassult a levegővételem enyhítettem a szorításomon, és kicsit hátraléptem. Felnéztem a barátnőm kék szemeibe, amiből az én kisírt arcom tükröződött vissza.
– Menned kéne. – jelentettem ki, mivel már fél öt körül lehetett
Bólintott, aztán elindult a járdán. Addig néztem, ameddig a kis alakja el nem tűnt egy kereszteződésnél.
A házba már nyugodtabban mentem be, és szerencsére nem volt otthon senki, így nem kellett magyarázkodnom azért, amiért a ház előtt sírtam.