5. rész

 Sziasztok! :) Rég nem voltam, több helyen kerestetek is, de végre visszatértem! Újra rendszeresen fogok írni, és a nyár végéig ez maradni is fog. A megtekintések száma szépen nő, bár az utóbbi időben kissé lelassult, de ez csak az én hibám, mert nem volt mit megtekintenetek..:/ 
Halkan megjegyzem, hogy ezt a részt már nagyon vártam, amióta vázlatosan kigondoltam a sztorit, ez egy olyan nap, ami hááát.. :) Aranyos. 
Van benne egy youtube zene (a második, Eminem&Rihanna), amit meg lehet hallgatni, és azzal egyszerre lehet olvasni, de az nélkül is jó. 
Jó olvasást!

~Az előző részek tartalmából: Holly megkapta a lehetőséget, hogy interjút készítsen a nagy filmsztárral, Edy Sherwooddal. Eldöntötte, hogy Ed egy felfuvalkodott gyerekszínész. Holly bátya és Ed barátok lesznek. (...) Az iskolában hamarosan nagy kosármeccs lesz, mindenki arra készül. Holly és a barátnői sem kivétlek, ők is várják a mérkőzést, és az utána következő ünneplést.~

A szombati meccsig semmi érdekes nem történt, azt leszámítva hogy a reggeli indulásunkhoz jött egy plusz személy, én pedig ki lettem tolva a hátsó ülésre..
Hogy bővebben kifejtsem : Jaynek már megvan a jogosítványa, és a tavaly nyáron összegyűlt pénzét kipótolták anyuék, hogy tudjon venni egy használt autót. Szeretem a kocsit, anyuék kis piros Renault Scenic-e mellett Jay menő 2009-es Ford Mondeoja is nagy kedvencem lett. Szerettem reggelente Jay mellett ülni az anyósülésen, talán itt ébredtem fel igazán a hangosan szóló rap zenékre, aminek köszönhetően jól indultak a reggelim. Nincs irónia, valóban klassz volt. 
De azon a bizonyos csütörtök reggelen minden megváltozott. Eleve rosszul keltem, és erre még csak rátett az, hogy nem találtam a kedvenc rövidnadrágomat. Az ehhez hasonló nehéz helyzetekre persze nincs itthon se anya, se apu.. Szóval rácsörögtem anyura, aki először letolt mert megzavartam munka közben, aztán elmondta, hogy épp mosásban van, szóval vegyek fel mást. Nehezen ment a keresés, ma azt akartam felvenni, ezért a fekete rövidnadrágomban nem éreztem jól magam.. Máshogy képzeltem el tegnap a ruhaösszeállításomat. 
Mikor már a szandálom felvevésénél tartottam, és épp a csattal bíbelődtem Jay dühösen jött be az ajtón, és szólt, hogy mindjárt elkésünk. Remek. Egyáltalán minek van az udvaron? Általában ő az, aki lassan készül el, vagy ha esetleg én öltözöm tovább, akkor az ajtófélfának támaszkodva vár.. Épphogy kiléptem az ajtón Ed mosolygós fejjel intett. Felhúzott szemöldökkel néztem rá, és köszönés nélkül ráförmedtem:
– Te mit keresel itt?
Kicsit elkomolyodott, válaszra nyitott a száját, de a bátyám megelőzte.
– Mit keresne? Felajánlottam neki, hogy jöhet velünk. Így Cherylnek nem kell még az iskolához is elmennie munka előtt.
– Ki az a Cheryl?
– Ed anyukája. Már találkoztál vele, nem?
– Ja, persze. Csak nem gondoltam, hogy ilyen hamar tegeződtök is. Furcsa..
– Indulni kéne – hajolt ki az ablakon Ed
Meglepődve vettem észre, hogy ő már a kocsiban van, ráadásul az én helyemen. Hogy meri?! Oké, a bátyám felajánlotta a furikázást, tegye azt. De ne, ismétlem NE az én helyemre üljön! Még egy ok, amiért gyűlölöm a srácot. Engem senki se túrhat ki a helyemről!

Mérgesen indultam a kocsihoz, kirántottam az ajtót és becsaptam magam után. A táskám levágtam a mellettem lévő ülésre és keresztbe fontam a kezeimet magam előtt, ezzel is jelezve, hogy ne merjenek hozzám szólni, mert robbanok. Jay még egy "nem vécéajtó" kijelentést tett az ajtócsapásra, várt egy kicsit, aztán rájött hogy nem fogok megszólalni, szóval összenézett Eddel, rántott egyet a vállán majd beindította a kocsit.Ezzel egyszerre szólalt meg a lejátszó, amit Jay a lehető leghangosabbra emelt. Wiz Khalifa-I'm a Star.. Hangulathoz illő, gratulálok. Ednek biztos kedvencei közt van, de rám ebben a pillanatban egyáltalán nem volt jó hatással. Nem vagyok sztár, és tudtommal a környékünkben sincs..
Közel lakunk az iskolához, de mégis hosszúnak tűnt az út, mint azt az ember gondolná. Mikor végre megérkeztünk a lehető leggyorsabban szálltam ki a kocsiból. Mivel még Jacqui nem volt az iskolában Catrina pedig az újdonsült barátjával volt, így megkerestem az osztálytársaimat és velük mentem a termünkbe. Ez a hét további részében is így ment, ilyen csodálatos reggelekkel, azt leszámítva, hogy pénteken Jacqui a bejáratnál volt és a meccsről beszélgetve mentünk a fizikás terembe. Gyakran futottam össze Eddel és a bátyámmal, legtöbbször szándékosan nem néztem rájuk. Persze tudtam, hogy ott vannak, de jobb volt letagadni ezt. 
A hét nagy csodája, hogy Catrinával időben értünk a szerkesztőségbe, és még várnunk is kellett három percet. Tényleg ritka pillanat az ilyen. Ma sem Adam, sem más nem akart hülyülni, így viszonylag gyorsan elengedett minket Pechvogel tanárnő. A szerkesztőségbe érve elfoglaltságként a büszkeségfalon lévő cikkemet néztem. Olyan jó volt látni a nagy tábla közepén! Ahogy Carol tanárnő megérkezett elkezdte kiosztani a feladatokat. Louis javaslatára újra egy interjú elkészítését kaptam. Örültem neki, végre kezdenek komolyan venni. Vagy nem.. Jay-t kell meginterjúvolnom a kosárral kapcsolatban. Hmm.. Ismét azért kaptam meg, mert közel lakik hozzám az alany. Remek.

* * *

Szombaton 10óra körül ebédeltünk (anyu ránk parancsolt, hogy ennünk kell a meccs előtt, főleg Jay-nek), így miután végeztünk a rántott hússal és a krumplipürével a bátyám elindult Edhez, hogy együtt mehessenek a suliba, én pedig felmentem a szobámba öltözni. Nem kellett sietnem, hiszen 11 órakor kezdődik a mérkőzés, és Jacquival csak háromnegyedkor akarunk indulni. Egyszóval még volt időm. A szerdán vásárolt ruháim közül választottam ki a szettem : rövid farmersort, amerikai mintás trikó, zöld rövidszárú tornacipő, és fekete karkötő. A hajamat kiengedve, hullámosan hagytam. Ahogy kész lettem észrevettem, hogy a telefonom lassan lemerül. Felraktam töltőre, mert ma nagy szükségem lesz rá. Szeretnék képeket csinálni a bátyámmal való interjúhoz, a telefonom jó minőségű képeket csinál, ezért ezt mindenképp szeretném elvinni, hogy külön fényképezőre ne legyen szükség. Sietve elővettem a töltőt, és reménykedtem, hogy fél óra alatt eleget fog tölteni. Szerencsére sikerült fentebb mennie 30%-kal, így megkönnyebbülve indultam Jacqui elé. A sportpályáig mindenféle téma előkerült. A pasik, az suli plázacicái, az iskolaújság, a pasik, új sminkötletek, amiket Jacqui a Viva honlapján látott, a pasik, az ékszerteknősöm, Jacqui újabb hajszíne (a mostani festett plasztik szőkén kicsit sötétíteni akar, hogy ne tűnjön annyira festettnek), a pasik, a körömlakkok, és ohh, említettem már a pasikat? 
A pályához érkezve próbáltunk helyet találni magunknak a lelátón. Catrina hamarabb érkezett mint mi, így neki volt helye. Mikor észrevett minket, először integetett, majd kiabálni kezdett
– Hali! Gyertek, foglaltam mindkettőtöknek helyet! – közben intett a kezével, mi pedig mosolyogva rohantunk felé. Pár embernek felkellett kelnie miattunk, és ahogy beverekedtük magunkat a foglalt helyünkre megnézhettem magamnak a közelünkben lévőket. Catrina jobbján 5-6 tizenegyedikes fiú ült, a balján volt három szabad hely. Mögötte tizedikes fiúk-lányok társasága volt, azon túl egy-két szülő is előbukkant. Az előtte lévő sorban végzős lányok viháncoltak. Jó társaság.. Nem kellett sokat várni a kezdésig, csak pár szót tudtunk beszélni – wow, mint kiderült mellettünk Aron haverjai ültek, akik már ismerték Catrinát és velünk is kedvesek voltak. Komolyan gondolhassák a kapcsolatukat, ha nemcsak kettesben tudnak ellenni, de még egymás barátaival is jóban vannak. Bár.. Mi még nem is találkoztunk ezzel a bizonyos Saget fiúval! Hivatalosan nem vagyunk bemutatva egymásnak, pedig Catrina tényleg jóban van a tizenegyedikes fiú társasággal. Akkor mi még miért nem találkoztunk úgy a párral, hogy együtt vannak? Ilyen dolgokon gondolkoztam, miközben Jacqui vett nekünk egy általános iskolás cserkésztől sütiket meg innivalót. Utána ki kellett zökkennem a beszélgetésből, mert elkezdődött a mérkőzés. Miközben bevonultak a csapatok Aron felénk integetett, és Jay is felnézett. Nem tudtam kivenni semmit az arcából, szóval fogalmam sincs arról,hogy mit akarhat. A bevonuló fiúkat néztem, így megijedtem, amikor valaki megfogta a vállam. Értetlen fejjel néztem fel, mire Ed mosolyra húzta az arcát.
– Megijesztettelek? Bocs.
– Nincs gond, nem ijedtem meg  Mit szeretnél?
– Melléd ülni.. Mármint ha nem baj. Sehol sincs már szabad hely.
– Huppanj le! – mosolyogva néztem fel rá, kicsit gondolkozott, aztán lenyitotta a  mellettem lévő széket és leült
– Jay izgul. Pedig azt mondják, hogy sok esélyük van 
– Ja, ma tuti ők nyernek. Neki pedig ez a baja. Ő a kapitány, és ha mégis leszerepelnek, akkor valószínű, hogy őt fogják elővenni.
– Értem. – még mindig engem nézett, úgyhogy úgy éreztem, mondanom kell valamit
– És.. Eddig vele voltál?
– Ja, megpróbáltam biztatni.
– És sikerült?
– Valamilyen szinten.. Gondolom majd a pályán jobban feloldódik. 
A meccs már javában elindult, és megvolt az első kosárhelyzet is, de sajnos Aron elvétette, így a mi oldalunk a nemtetszését fejezte ki .
– Jövőre már neked is lehet szurkolni 
– Azért még annyira előre ne menjünk. Addig még sokat kell edzenem.
 Ed nem érezte a kijelentésemben lapuló gúnyt. A szurkolóknak több mint a fele azért jött el, hogy valamelyik "hűdehelyes" pasinak drukkoljon. Jövőre a szurkolók 90%-a fog az iskolánk sztárocskájának szorítani Pff..
 A meccs amúgy elég jól sikerült. 69:44-re győztek a mieink, tehát a Farkasok, akik így továbbjutottak a döntőbe. Ha ez lemegy vége az idei meccseknek, és hivatalosan csak a következő tanévben lesznek folytatások. A csapatok elvonultak az öltözőkbe, Ed velük együtt ment tovább, miközben Jay-t átkarolta és együtt örültek. Tényleg klassz meccs volt, és félő, hogy holnapra nem lesz hangom. Viszont megnyugtató, hogy a többieknek sem, hiszen mindenki üvöltözött, néha még fel is álltunk. Így történt, hogy Eddel egyszerre ugrottunk fel amikor Jay egy csont nélkülit dobott, egymásra néztünk és szinte a másik képébe kiabáltunk. Persze nem csak szurkoltam, néha lőttem egy-egy fotót is, amit majd a Jayel való interjúmhoz fogok felhasználni. 
Catrina nem akart Aron nélkül menni a Dellis'-be, úgyhogy félreálltunk a csarnok mellett és várakoztunk. A csajok beszélgettek valami semleges témáról (tömegben csakis semlegest használunk), de nekem nem volt kedvem beszélni azért, hogy ne nézzenek lúzernek. Inkább egy kavicsot rugdostam, és közben azon gondolkoztam, hogy a tornacipőm milyen zöld lehet? "Almazöld?-áá, nem.. Fűzöld? – van egyáltalán ilyen szín?!" Ezen rágódtam, amikor megérkezett az ellencsapat. Meglepődtem, mert a hangzavarból arra jutottam, hogy bizonyára a mieink azok. De nem, ők az ellenfél voltak, és épp azon röhögcséltek, hogy ki mit szúrt el. Furcsa megoldás.. 
Rájuk kb. tíz percre jöttek Jayék is. Aron megállt Catrina mellett, váltottak egy gyors csókot, aztán kézenfogva sétáltak tovább. Nem találtam a helyem, így megkerestem Jacquit, aki Ed és Jay mellett sétált. Miközben ő a bátyámnak csacsogott valamiről, addig én kínosan éreztem magam. Nem akartam megzavarni őket, így csendben sétáltam mellettük. Ed egyszer engem nézett, de nem szólt semmit. Egy darabig azon voltam, hogy megkérdezem mi olyan érdekes, de meggondoltam magam, valahogy hülyén jöttem volna ki a dologból. 
A Dellis'-ben jó volt a hangulat, már több szurkoló is ott volt, mire megérkeztünk, akik megrendelték a pizzákat is. A kosarasoknak az asztala a terem végében volt, előttük pedig több kisebb asztalt helyeztek el, így minden szurkoló ráláthatott a hosszú asztalra, ami mögé beült a csapat, és azoknak a közeli haverjaik is. Ed és Catrina a főasztalhoz ült, mi pedig Jacquival leültünk egy négyszemélyes asztalhoz, később csatlakozott hozzánk Vicky és Zoe is. Ők másodikosok, akiket az iskolaújságnál ismertem meg. A mi asztalunk sajtos-sonkás-kukoricás pizzát kapott. Csak egyet kértünk, négy jó alakú lánynak egy is elég volt. (a nyolc szeletből négyet én ettem meg.)
– Holly, szörnyű rád nézni! – nevette el magát Zoe, mikor a negyedik pizzaszeletem is gond nélkül legyűrtem
– Most miért?
– Ugyan miért?! Undorítóan sokat tudsz enni, de ez nem meglepő. Viszont az nagyon is meglepő, hogy a folytonos zabálásod ellenére így nézel ki, ahogy. Jó, lehet hogy sokat sportolsz, de ez akkor is durva. Remek génjeid vannak, mázlistának születtél!

Megsértődhettem volna, de nem tettem. Jacquinak igaza van. Lehet hogy undorítónak, és folytonos zabálónak nevezett, de ennek ellenére dicsért, szóval nem rághattam be rá. Egy darabig beszélgettünk, megittuk az üdítőinket (én a személyes kedvencemet, vagyis a Sprite-ot), aztán egy végzős bement a terem végében lévő dj pult mögé (értelem szerűen nem abba a végébe, ahol az asztalok voltak, hanem az asztalokkal szemben lévő végéhez, ami előtt tánctér volt kialakítva). Először beszélt a meccsről, majd köszönetet mondott Josh apukájának, amiért ismét ide jöhettünk ünnepeli, és szokásosan ingyen kaptuk a pizzákat, és a személyenkénti három deci innivalót is. Még elsütött pár poént amiben a másik kosárcsapatot alázta, aztán berakta Kanye West - Black Skinhead számát, amire a teremben lévők fütyülni és sikongatni kezdtek, közben pedig sokan elindultak a táncparkett felé. Nem hiába való, ez a szám nekünk lett kitalálva. A kosarasaink eleve szeretik a rapet, Kanye Westet is, és mivel a srácok kabalaállata a farkas, így még inkább illik a csapathoz.. Éljenek a Farkasok!

A tömeg nagy része táncolni ment, a maradék pedig csoportokba verődve beszélgetett. Mivel nem szeretek táncolni így magamra maradtam. Jacqui egy fiúval volt a táncparketten, Zoe és Vicky felszívódott, Catrina pedig Aronnal beszélgetett egy kültéri padon. Én az étterem bárpultjánál támaszkodtam, és a harmadik pohár Spriteomat ittam. Már épp a mosdóba akartam menni (khm, az a három pohár Sprite mégis csak sok lett), amikor Ed leszólított. A hangos zene miatt kiabált, de még így is a szájáról kellett leolvasnom, hogy mit szeretne mondani.

– Hazaugrok néhány lemezért. Lenne kedved elsétálni velem? 

Kissé meglepődtem a kérdésén.

– Szóval úgy gondolod, hogy segítenem kell néhány lemezt elhozni, mert te nem tudsz megbirkózni vele?
 Ed kedvesen rám mosolygott.
– Nem. Csak arra gondoltam, hogy jót tenne egy rövid kis séta.
Nem volt semmi okom maradni, így megrántottam a vállam és mosolyogva indultam a kijárat felé. Útközben még kidobtam a műanyagpoharam az ajtó melletti kukába. 
Tényleg csak kis sétát kellett megtennünk Edék házáig, és a zenéket is viszonylag gyorsan választottuk ki. Visszafele indulva Ed a hóna alá fogta a lemezeket, én pedig összehúztam magam, mert kicsit kirázott a hideg. Hiába van június, az időjárás esténként hűvösre fordul. Pár lépés után Ed megfogta a jobb kezemet. Nem tudtam, hogy mit is akar ezzel elérni, de mivel fáztam és az ő keze meleg volt, így nem ellenkeztem.
– Tudod Holly.. Örülök, hogy a szüleim itt vettek házat, ebben az utcában.
– Jay és az edzések miatt? – kérdeztem, miközben felnéztem rá
– Részben. Jó érzés, hogy ilyen gyorsan befogadtak a srácok. – mondta komoly hangon – Általában furcsán viselkednek velem az emberek, mintha én másabb lennék, mint ők. Mindenki felsőbbrendűnek tartja azt... Szóval, tudod aki.. Aki egy..
– Aki egy híresség. – egészítettem ki, mert úgy éreztem nem tudja kifejezni magát, vagy esetleg nem szeretné kimondani a híresség szót.
Ed kínosan felnevetett.
– Igen, azt hiszem az. Tudod sok ember minden ok nélkül sérteget.

A szívem gyorsabban kezdett dobogni, és a gyomromban valami motoszkálni kezdett. Lehet mégis volt valami a cikkben, ami bántóra sikeredett? Vagy valaki elpletykálta, hogy miket mondtam róla? Esetleg Jacqui beszélt vele? Most biztos azért hívott el, hogy rendesen letoljon. Tuti leolt a fenébe.. Ugyan, mekkora idióta vagyok! Ha valami baja lenne, akkor nem fogná a kezemet, pedig azt csinálja! Megérkeztünk az étteremhez. Már hallottuk a bentről szóló zenét, amikor Ed hirtelen megállt és egy fa árnyékába húzott. Ezzel egyszerre a dj elindította az I Love The Way You Lie-t Eminemtől és Rihannától.

 

 (a zenét elindíthatjátok, de nélküle is ugyanolyan jó.)

Elengedte a kezemet, átölelte a vállam és magához húzva csókolt meg. Levegőt sem kaptam, annyira meglepődtem. Amikor elengedett, a csóktól megrészegedve néztem rá. Legszívesebben átöleltem volna a nyakát, és ismét megcsókoltam volna, majd újra, újra, újra, és újra. De én csak álltam, aztán tisztulni kezdett a fejem. Egy lépést hátráltam, mert minden világos lett. Hirtelen nagyon nagy haragot éreztem. 
– Hogy merészelted? Mit képzelsz magadról? Ki vagy te, talán Taylor Lautnernek érzed magad? Vagy a következő filmed csókjelenetét próbáltad?!
– Hé, Holly! Nyugodj meg! Mi rosszat tettem? – nézett rám döbbenten, és az arca egyre szomorúbb lett–
– Hogy mit tettél? Megpróbáltál hülyét csinálni belőlem! Úgy gondolod, nem látom át ezt az egészet?!
– Holly, én csak azt hittem...
– Te csak azt hitted mi?! – dobbantottam dühösen a lábammal – Azt hitted, hogy egy csodálatos hollywoodni filmsztár láttán azonnal elájulok, és..
– Hagyjuk Holly.. Felejtsd el.. Felejtsd el, hogy valaha is beszéltél velem!
Ezzel megfordult, és elindult a lépcsőn, átvergődött az ajtó előtt álló tömegen, majd eltűnt a táncoló emberek között. Mi volt ez? Mit akar tőlem? És miért lett hirtelen ennyire szomorú? Az arca pár pillanat alatt teljesen megváltozott, először szomorú lett, később semmi érzelmet nem mutatott ki, aztán dühös lett, a kezét ökölbe szorította, mintha a világ leghülyébb jelenete zajlott volna le, úgy szaladt el.
Pár percig csak álltam, és Ed irányába néztem. Nem láttam, otthagyott. 
Az étterem terasza felől kaptam pár pillantást, köztük Sadyét, Catrináét és Jayét is. Egyikőjük sem hallhatta, és nem is láthatta, hogy mi történt. Annyit tudnak, hogy valami történt, amin Ed felhúzta magát. Sady kárörvendően elröhögte magát. Neki az csak jó, ha Ed berágott rám, így a kis plázacica technikáival még közelebb férkőzhet a fiúhoz. Jay mérgesen nézett, Cat pedig elhúzta a száját, aztán Aron felé fordult és mosolyogva folytatták a beszélgetést.
Egy ideig gondolkoztam, hogy visszamenjek-e a partira, de nem tettem meg. Ahogy befejeződött ez Eminem szám sarkon fordultam, és lassan hazaindultam.
Miért tettem ezt? Miért viselkedtem ennyire undorítóan? Nem történt más, csak kaptam egy aprócska csókot. Még hogy aprócska! Ez volt életem egyik legszebb pillanata! 
Szomorúan ballagtam a szobámba, és úgy ahogy voltam, ruhástól dőltem az ágyamba. Sírni nem tudtam, de aludni sem. Csak feküdtem, és az ágyam fölötti tetőablakon át néztem az eget. Nem volt egy felhő sem, tisztán lehetett látni a csillagokat. Benne persze alakok rajzolódtak ki, csillagképek. Szívek. Kicsi és nagy szívek. Kicsi és nagy csillagok, és egy hullócsillag. Nem kívántam, mert most csak egy kívánságom lenne, amit nem tud senki sem teljesíteni. Az elkövetett hibáinkon már nem lehetetlen változtatni. De miér? Miért nincs visszatekerő gomb? És ha lenne, megtudnám tenni, hogy befogom a szám és azt csinálom, ami boldoggá tud tenni? Sok esély van rá, hogy ugyanúgy elrontok mindent, ugyanúgy összeveszek Eddel, és ugyanúgy megutáltatom magam vele.
Mi volt ez az egész nap? Miért ült mellém? Miért hívott el magával? Miért beszélt nekem arról, hogy milyen rossz neki? Miért bántsák az emberek? Miért bántottam én is? Miért kísértem haza? Miért csókolt meg? Miért csókoltam vissza? Miért kiabáltam vele? Miért lett annyira szomorú? Miért hagyott ott, és miért nem hallgattatott el egy újabb csókkal?
Ezekkel a miértekkel aludtam el. A mai nap egy hatalmas kérdőjel. Ed bármit is tesz, én abból jól nem jövök ki. A legszebb az, hogy azt sem tudom, hogy pontosan mi történik körülöttem.
Gyűlölöm! Egyszerűen gyűlölöm ezt az egész átkozott napot, gyűlölöm Edet, és gyűlölöm magamat is!