3. rész

Halihó! Nem haltam még ki, bár már több helyen is kerestetek, hogy ugyan mikor fogok már blogolni. Sajnálom, de újra itt a hajrázás a suliban, elkezdődnek a lezárás előtti javítgatások. Családi programok is voltak, osztálybulim is volt, szóval minden összejött. Megpróbálok aktívabb lenni. (észrevettétek, hogy lassan meglesz az 1000megtekintés? *-*)
Jó olvasást!

Mikor beléptem a szobámba Catrina és Jacqiu síri csendben ültek az ágyamon, és kérdő tekintettel néztek rám. Tudtam, hogy addig nem szabadulok, amíg el nem mesélek mindent, úgyhogy leültem az íróasztalomhoz tartozó székre, és az érkezéstől a távozásig elmeséltem az Ed-del való beszélgetésünket.
Ha valamin át akartam suhanni ők rákérdeztek, így szinte minden apró részletet tudtak, még a "mikor nőttél meg?" kérdésem és az "egy lecsúszott tizenhét éves.." megjegyzésem is. Jókat nevettek, megnézték a jegyzeteimet, de a hangfelvételről nem szóltam, mert nem akartam, hogy végighallgassák az ott történteket.. Még ideges voltam Ed miatt, így nem mondtam róla semmi jót, csak a rossz tulajdonságait emeltem ki.
Beigazolódott, hogy ő is egy megszokott beképzelt gyereksztár.
Ha esetleg végighallgatnák a hangfelvételt észrevennének valami olyat, amit én már elfelejtettem, és esetleg azt feltételeznék, hogy hazudtam.
– Holly! A fenébe is, falra festetted az ördögöt! Itt üldögéltem, és abban reménykedtem, hogy biztosan tévedsz Edyvel kapcsolatban.. – vonta le a következtetés Catrina.
– Ed! Az Edy-t már nem használja. Ez érthető, mert nem az a kisfiú, akit a filmekben láthattunk.
– Jó-jó.. Nem értem, hogy miért lett neked ennyire fontos egy "y" betű..

* * *

Másnap egész korán keltem ahhoz képest, hogy vasárnap volt.
Már 7órakor talpon voltam, egy fél órán keresztül Fall Out Boy-tól, Linkin Park-tól, Gren Day-től és hasonló fantasztikus előadóktól hallgattam a kedvenc számaimat, aztán lementem reggelizni.

– Jó reggelt anyu! A többiek merre vannak?

– Szép reggelt drágám! Jay edzeni ment a városi edzőterembe, apudnak dolgoznia kell.

– Értem.. Mi a reggeli?

– Amit a hűtőben találsz. Nem készítettem semmit. Csak ketten vagyunk itthon, a többiek korán elmentek. Kettőnk pedig úgy sem enne annyit, hogy érdemes legyen érte sütnöm vagy főznöm.

– Remek

– Nem is mondtál semmit! Hogy sikerült az interjú?

– Egész jól, bár az elején  nagyon ideges voltam..  Ami feltűnő is volt, például a diktafonom többször leejtettem a földre, mire sikerült az asztalra tennem. De sikerült feloldódnom, Edet is kibírtam zökkenteni, így nem egy átlagos cikket fogok írni. Mondott érdekes történeteket is, amik majd feldobják az egészet.

– Mint például?

– Nem mondhatok semmit! Várnod kell az újság megjelenéséig, meglepetésnek szánom. Tudod.. Ha jól sikerül talán több témát is adnak, és fentebb kerülök az újság képzeletbeli ranglistáján. Legalábbis nagyon remélem!

– Biztosan jól fog sikerülni, hiszen rólad van szó!

– Köszi anyu, de a lányod vagyok, ezért talán nagyobb a bizalmad irántam, mint amennyit megérdemlek!
– Hidd el Kincsem, hogy igazat mondok. A bizalmam sem véletlen, tizenöt év alatt volt időm kiismerni a természeted.

Miután befejeztem a reggelimet (ami egy egyszerű sajtos-sonkás szendvics volt) felhívtam a lányokat konferencia beszélgetésben, hogy van-e valami tervük mára.
Catrina rejtélyesen beszélt, csak annyit mondott, hogy már van mára programja, de Jacqui nem csinál semmit, így megbeszéltük, hogy elmegyünk a plázába, beülünk a kedvenc fagyizónkba, és a szokásos tevékenységünket csináljuk: beszélgetünk, nézzük a járó-kelőket és kommenteljük őket.

Mivel a házunk és a pláza közti részen lakott Jacqui, így elmentem elé, aztán együtt mentünk tovább. Jól éreztem magam. Kb. 3órát töltöttünk a plázában, aztán elmentünk sétálni.
5órára értem haza, és a küszöböt átlépve a kedvenc ennivalóm illata csapott meg. Sült csirke, nyami! 

Először örültem, de elgondolkoztam, és valami kezdett gyanús lenni. Vasárnap anyu pihi-napot tart, így pizzát, hamburgert, gyrost, vagy hasonló gyorskajákat rendelünk. Vendég ritkán jön, szóval még furcsább lett minden. Zavarodottságom tetőpontja az volt, amikor az ebédlőasztalon észrevettem egy csokoládétortát. Mi a fene történik itt?! Beljebb lépve észrevettem anyut a konyhában, levettem a szandálomat, majd odasiettem hozzá.

– Mi folyik itt?

– Neked is szia, Holly!

– Bocsánat.. Szia! Vendégek jönnek?

– Csak Jay hívta meg vacsorára Edy Sherwoodot, és arra gondoltam, hogy..

Döbbenten álltam, és mikor észbe kaptam csípőre tett kézzel bámultam anyura.

– Anya, megbolondultál?! Ekkora hűhót csapsz amiatt, mert Ed Sherwood átjön hozzánk?
– Nos kislányom -felelte kissé megbántottan- Edy még sosem járt nálunk.
– Anya, az ég szerelmére! Nem az elnök ugrik be! Ő csak egy lefutott gyereksztár!
– Na de kislányom!
– Elegem van az egész celeb-körülugrálós dologból.. – motyogtam, és még mindig bennem volt a sokk, hogy anyu is beállt a talpnyalók közé – Ha a barátaim jönnek át, ők pizzát kapnak, vagy épp azt amit nekünk szántál vacsorára. Ed Sherwood miért van megkülönböztetve? Ő csak egy középiskolás kisgyerek!
– Mára ezt a vacsorát szántam magunknak, Jay csak azután szólt, hogy megszeretné hívni Edet, mikor már elterveztem a menüt.
– Nem hiszek neked! – fújam ki a levegőt – Ebben a házban még egyszer sem volt sült csirke és csokitorta a pihi-napodon. Soha!

– Panaszkodsz az ellátásra?
Ha még valamit visszaszólok, eljutunk a "feleselő lányok" és a "tisztelet" vitához, amire jelen pillanatban egyáltalán nem volt szükségem.
– Jó, legyen úgy ahogy te akarod.
Ezzel sarkon fordultam és elindultam a lépcső irányába.
– Elvárom, hogy udvarias legyél a vendégünkkel!
Ezzel anyu lezárta a vitát, majd újra a vacsora felé terelődött a figyelme.

– Nemcsak egyszerűen udvarias leszek, hanem a lehető legtermészetesebben hanyatt vágom magam előtte. Amint belép az ajtón úgy meghajlok, hogy megfejelem a szőnyeget, aztán csúszok-mászok a lába előtt, amíg csak haza nem megy.
Ezzel az én részemről is lezárt volt a téma, felsiettem a szobámba, elővettem a telefonomat és a lehető leghangosabban hallgattam a fejhallgatómmal a kedvenc rock zenéimet.

Mikor már teljes mértékben átadtam magam a basszusnak, a csengőhangom szakította meg az épp soron lévő zenét, ami nem kicsit ijesztett meg. A szokásos konferenciabeszélgetés volt: Jacqui, Catrina és én.

– Lányok, valamit el szeretnék nektek mondani! - kezdett bele Catrina-
– Mi tart vissza? -förmedtem rá-
– Mi a fene bajod van már megint? Nem hallod a hangján, hogy mennyire be van sózva?! Beszélj Catrina, beszélj!

– Bocsi, csak pár perce vesztem össze anyummal, de majd később elmesélem a teljes sztorit. Mond Catrina!

– Ma randim volt Aron Sagettal.
– Hogy mi?
– Mi a fene?! Mi erről miért nem tudtunk? És miii? Azzal Az Aronnal? A végzőssel?  MI VAAAN? – hitetlenkedett Jacqui a megszokott stílusában

– Igen, azzal az Aronnal, aki végzős. Szombaton kért tőlem randit. Sétálás közben összefutottam vele, és a kutyusaink összebarátkoztak, így egy darabig mi is együtt mentünk. Randit kért tőlem. Ma eljött értem kocsival, és étterembe vitt.
– Ez komoly? Úristen csajszi! Csókolóztatok már?
– Igen. A randi vége fele megálltunk a parkban kicsit, és ott megcsókolt.
– És milyen volt?
– Nagyon jó! Éreztem a bizsergést, és ááááhw! Az illata, a szeme, a hangja! Mindent imádok benne!
– Catrina, el kell hogy mondjam, mázlista vagy! Ő is a kosárcsapat tagja, és csak azért nem ő a kapitány, mert nem akar annyit gürizni, másképp simán őt szavazták volna meg. Uhh, bocsi Holly!
– Nem kell bocsánatot kérni, ezt mindenki tudja! Talán csak a hűn szeretett bátyám nem vette még észre, hogy ő a pótlék. Na meg végképp nem fogom pártolni, mert itthon is megy miatta a vita.. Meghívta vacsorára Ed Sherwoodot, és anyu akkora vacsit csinált, hogy ez Guiness rekord lesz! Ez nem lenne gond, de megmertem kérdezni, hogy mire ez a nagy felhajtás, és anyu kiakadt.
– Ezen vesztetek össze anyukáddal.. Mikorra megy?
– Hatra.
– De hát az mindjárt itt van! Mi van rajtad?
– Az amit te is láttál délelőtt. Nem akarok kiöltözni, csak azért mert Jay egyik haverja átjön hozzánk.
– De az a haver egy sztár! Plusz a rövidnadrágod is leetted fagyival, legalább azt cseréld át!
– Minek?
– Holly, ugye ez nem volt komoly kérdés? Igaza van Jacquinak, legalább annyival tiszteld meg a vendéget, hogy ne koszos ruhában legyél..
Vettem egy mély levegőt. Már megint ezt csinálják... Áradoznak érte, mintha ő sokkal többet érne, mint egy átlagember.
– Legyen.. Megyek átöltözni, sziasztok!
– Héé, Hisztismirtil!  Nyolcra gyere át hozzánk, ha érdekel a randi. Részletesebben is tudok mesélni.
– Oké.
Ezzel letettem a telefont, meg sem várva a válaszukat. Felnéztem az ajtóm feletti órára, amin 17:48 volt, sietve előkerestem egy fekete rövidnadrágot ami passzol a halványbarna színű, ezüst flitterekkel díszített felsőmhöz..Utána lementem anyuhoz, aki rögtön befogott asztalt teríteni.
Épp a poharakat raktam a tányérok mellé, amikor a bátyám és Ed lépett be az ajtón.
Jay bemutatta anyának Edet, majd röhögve felém fordult és megjegyezte:
– Hallom ti már megismerkedtetek.
Edre néztem, de bármennyire is akartam, semmi nem látszódott rajta, amiből megállapíthattam volna, hogy mit beszéltek az interjúról. Nyájas képpel nézett rám, így még arra sem kaptam választ, hogy haragszik-e rám. Mindenesetre megpróbáltam témát váltani.
– Hol voltatok ilyen sokáig?
– Természetesen a focimeccsen. És a hármasfogat merre volt? Nem hittem, hogy eljön az a nap, amikor elmulasztjátok a lehetőséget, hogy az aktuális álompasitoknak szurkoljatok.
– Ezúttal fontosabb dolgunk akadt – magyaráztam, miközben a villákat rendezgettem.
– Mi lehet annál fontosabb, mint egy csapat srác megfigyelése? Bár meglehet, hogy lassan ti is felnőtök.
Ez úgy hangzott, mintha én és a csajok kisbabák lennénk. Mitől érzi magát feljogosítva arra, hogy ilyen megjegyzéseket tegyen? Attól, hogy már csak egy éve van hátra a suliból, még nem kell elszállnia magától!
– Szerintem jó dolog, hogy a lányok eljárnak szurkolni. – szólalt meg végre Ed – Ha benne lennék a csapatban biztos tetszene, ha a lányok csak az én kedvemért jönnének el a meccsre, és végig nekem szorítanának!
– Jogos. Erről jut eszembe! Evés után megmutatom a felszereléseimet.
– Milyen felszerelést? – szakítottam félbe a beszélgetést, amiből kezdtek kirekeszteni.
– Istenem.. Milyen felszerelésem van? Az edzőteremről beszélek, amit apuval csináltunk.
– Értem.. Ed is szokott gyúrni?
– Nem igazán. De sok úszás, vívás és táncleckét vettem.
– Hát az nem éppen ugyan az..
– De nem is más! Meg egyébként is.. Mit érdekel az téged, hogy mit csinál Ed? Ha akar a kosárcsapatba is bekerülhet, csak egy kicsit rá kell gyúrnia.
– A válogatottba, mi? Nem késett el vele egy kicsit?
– Nem azt mondom, hogy az olimpiai csapatba kerül be. De ha komolyan gondolja, akkor sok eséllyel indulhat a válogatáson. Neki is ugyan annyi esélye van, mint bárki másnak. Nincs korhoz kötve a jelentkezés..
Mielőtt visszaszólhattam volna apu megérkezett. Anya odasietett hozzá és megcsókolta, majd a vacsoravendégünkhöz vezette, akivel lekezeltek.
– Nagyon örülök Edy, hogy megismerhetlek!
– Kedves öntől uram, de úgy döntöttem, hogy az "y" betűt Hoolywoodban hagyom. Na meg –egy futó pillantással rám nézett – komolyan elgondolkoztam azon, hogy az igazi nevem fogom használni. Valaki azt mondta, hogy szép név.
Beszélgetés közben mindenki elhelyezkedett az asztalnál. Ed elfoglalta az én helyem. Nem húztam fel magam, hiszen sikerült a lehető legtávolabb ülnöm tőle. Beültem az asztal végéhez, ő pedig az asztal elejénél lévő első jobbos székre ült le.
- Mert mi az igazi neved?
- Collin. -jelentettem ki gondolkozás nélkül. A többiek persze azonnal felém fordultak, amitől talpig elpirultam.- Interjú közben volt róla szó.
– Ahaa! És te voltál az, aki azt mondta, hogy szép név. – mondta mindentudó hangon Jay.
– Értelek.. – szólalt meg anyu, aminek nagyon örültem, hiszen kimentett a cikis helyzetből – de nem látok rá esélyt, hogy a környezeted elfogadja a Collin nevet. Már Edyként ismernek. Az Ed is sikernek fog számítani.
Ed nevetve nézett anyára
– Holly is ezt mondta. Butaság lenne megpróbálnom.
– Ha gondolod, én hívhatlak Collinnak.
– Komolyan? –nézett rám kérdő tekintettel
– Ühüm.. De csak akkor, ha más nem figyel. Nem szeretném ha azt hinnék, hogy.. –hirtelen észbe kaptam – Mikor is jön az a csirke? – fordultam anya felé – Nyolcra megyek Catrináékhoz.
Anyu kihozta a vacsorát, ami nagyon finomra sikerült. Evés közben Ed volt a téma, ami furcsa módon nem zavart. Még érdekelt is, bár nagy részét már mesélte az interjú közben. Valahogy.. Valahogy sokkal felnőttesebb volt ő, mint azok a fiúk, akik Jay haverjai voltak. Vannak tervei a jövőre, és a beszéde is másabb.. Tudja, hogyan kell beszélnie az emberekkel.
– Holly! – fordult felém anya, mikor a tortaszeletemet már majdnem megettem – Ha nyolckor akarsz találkozni Catrináékkal, akkor lassan készülnöd kell.
– Igaz is.
Ezzel megköszöntem a vacsorát és felmentem az emeleti szobámba. Átvettem a rövidnadrágom egy vékony csőszárú farmerre, megfésülködtem, majd visszamentem a nappaliba és előkerestem a tornacipőmet. A többiek nevetése hallattszódott ki a nappaliból. Ed történetei valóban viccesek voltak.  Ahogy beléptem az ebédlőbe mindenki elcsendesült.
– Csak köszönni jöttem.
– Hogy jössz majd haza?
– Aggodalomra semmi ok. Catrina anyukája engem és Jacquit is haza fog dobni.
Ezzel hátat fordítottam, és indultam volna a bejárati ajtóhoz, de anyu rám szólt
– Holly! A vendégünktől nem is köszönsz el?
Tisztában voltam vele, hogy udvariatlan voltam. De öltözködés közben arra jutottam, hogy kezdek ellágyulni, lassan beállok a nyalisok közé. Vettem egy nagy levegőt, és kedves arcot vágva visszafordultam.
– Jó éjt Ed! Örülök, hogy újra láttalak.
– Köszönöm –válaszolt, közben felállt az asztaltól és kezet nyújtott.
Elfogadtam a gesztust. Megszorította a kezem, majd egy kicsit tovább tartotta fogva.
– Kíváncsi vagyok az interjúra. Mikor fog megjelenni?
– Jövőhét szerdán. – feleltem, majd meglepődve tapasztaltam, ahogy egy pillanatra megpuhultak a térdeim – Remélem, hogy tetszeni fog.
– Biztos vagyok benne – mondta bájos mosollyal, miközben a szemembe nézett.
A barna szemeit nézve furcsa érzés fogott el.
– Nos.. – hezitáltam, majd óvatosan elhúztam a kezem – Biztos összefutunk még.
A kezét elengedve az ujjaim hozzáértek a karkötőjéhez, amitől megborzongtam. a hideg fém érintése kizökkentett a zavarodottságomból. Határozottan néztem újra a szemébe, majd megismételtem:
– Biztosan találkozunk még.
– Aha, biztosan. – ezzel egy félmosolyt küldött felém, én pedig elindultam Catrináékhoz.