1. rész

 Sziasztok! (: Sokára sikerült megírnom az első részt, ennek oka, hogy a blogterv sem öt perc, és itt volt a szünet is, de az idő mégiscsak kevés lett.. Nehéz dolgom volt, mert teljesen mást szeretnék mutatni, mint a Pearl-Lacustrine my life-ban, maga a nézőpont is más, most a főszereplő mesél, nem egy kívülálló E/3-ban, és folyton úgy akartam írni, hogy "és akkor Holly azt mondta, és akkor Holly így, Holly úgy", de NEM! :D Úgy volt, hogy ma már nem is rakom ki a részt, de megígértem, szóval így éjfél előtt fél órával sikerült megírnom az utolsó sorokat is, viszont képkeresésre már nem volt erőm.. Kicsit szájbarágós a szereplők háttere, ez így is lesz egy darabig, inkább leírom többször a történetben, minthogy csináljak egy szereplők jellemzése részt. Azt úgyis elfelejtenétek, így talán nem. Remélem lesz nézettsége a blognak, és kommenteket se felejtetek el írni. (:♥
Jó olvasást!

Gyűlölöm a pénteki napokat.. Ilyenkor föci az utolsó óránk, és Pechvogel tanárnő mindig bent tart minket szünetben, mert nem tudja befejezni az anyagot. Nem értem miért kell büntetnie az osztályt, mi nem tehetünk arról, hogy egy-két embert nem tud fegyelmezni.
Ma is így volt. Az osztályunk bohóca Adam szokás szerint nem bírt magával, a terem másik felén ülő Henryvel dobálták egymást radírdarabkákkal. Pechvogel tanárnő bármikor elkezdett magyarázni, ők újra rákezdtek a csatára, így az egész szünetben bent kellett maradnia az osztálynak. Persze ez senkinek sem volt nagy büntetés, engem és Catrinát leszámítva.
Mi tagjai vagyunk az iskolaújság szerkesztőségének, és minden pénteken gyűlésünk van a hetedik órában. Catrina az egyik legjobb barátnőm, és ez az első év, hogy jelentkezhettünk a szerkesztőségbe, szerencsére be is vettek minket. Engem mint újságírót, őt mint illusztrátort. Büszkék vagyunk a munkánkra, csak kevés kilencedikest fogadnak maguk közé, ezért mindent megteszünk, hogy lássák komolyan vesszük a munkánkat. Sajnos ez legtöbbször nem sikerül, pontosan az ilyen földrajzórák miatt. Carol tanárnő – az újságért felelős tanár – nagyon szigorú, általában szidást kapunk tőle, amiért késünk.
Mikor végre kiengedtek minket a teremből,  rohanva mentem a lépcső irányába és kettesével szeltem a fokokat, hogy gyorsabban felérjünk a harmadik emeleten lévő szerkesztőségi szobába. Catrina valahol a hátam mögött volt, és lépést próbált tartani velem. Ahogy kinyitottam az ajtót felnéztem az órára, ami épp akkor lépett a kettes számra. Pontosan érkeztünk.
Cat a terem végébe ment kettő idősebb lányhoz, – Vickyhez és Zoehoz – akik szintén illusztrátorok. Nem tudtam, hogy ma mi dolgom lesz, ezért leraktam a táskám az asztalomhoz, és vártam, hogy valaki megszólítson.
Mivel erre percek múlva sem került sor, a falon lévő cikkeket olvasgattam. Az én írásom még egyszer sem került oda, de nagyon szeretném, ha végre ez az álmom is beteljesüljön.
 Nekem nem szoktak nagy feladatokat adni, azokat mindig Sady, a 11/A plázacicája kapja. De nem tudok mit tenni, be kell érnem azzal amit kapok, így szépen fejlődhetek, és mire végzős leszek már az újság főszerkesztőjévé válhatok. Ebben az évben semmi esélyem sem volt a nagy feltörésre, a múlt hónapban például csak egy cikket írhattam, azt is az újság végére tették.. A papírtányérok pazarlásáról szólt. Fontos téma, mivel minden ember érdeke a környezetvédelem, és mi ÖKO iskola vagyunk, de bármennyire is igyekeztem az írással nem lett annyira izgalmas, hogy felkerüljön a falra, és még azt sem érdemeltem ki, hogy bármelyik tanuló végigolvassa..
Miközben ezen rágódtam Carol tanárnő megérkezett, de nem foglalkoztam vele, hiszen több felettem járó tanuló is volt a teremben, akikkel a tanárnő szívesebben szokott beszélgetni.. Meglepődtem, és kissé meg is ijedtem, amikor a hátam mögé állt, és megfogta a vállam.
– Valami gond van, édesem? – kérdezte mosolyogva – Zavartnak tűnsz.
– Nem, nincs gond, csak kissé elmerültem a cikkekben. 
– Tudod, egy remek kis témára bukkantunk, és arra gondoltam neked lenne a legjobb odaadni. LOUIS! – szólt oda az újság főszerkesztőjének – Idejönnél? Be kellene avatni Hollyt a cikk részleteibe.
Louis kényelmes sétában jött hozzánk, amin jót szórakoztam. Carol tanárnő szava szent, a legtöbben tartanak tőle az újságnál, és ha bárkit magához hív, az rohanva teljesítik a kérését. Mire hozzánk ért előkaptam a jegyzetfüzetem a tollammal együtt. Hirtelen hatalmas izgatottság kapott el. Hát eljönne az én pillanatom? Még egyszer sem szántak nekem külön témát, én csak azokat kapom meg, amiket senki sem akar elvállalni. Türelmetlenül forgattam a tollam, és várakozó pillantással néztem Louisra, majd Carol tanárnőre.
– Találkoztál már Ed Sherwooddal? – kérdezte Louis
– Ed Sherwooddal? – egy pillanatra elgondolkoztam. Még egyszer sem hallottam ezt a nevet – Szerintem nem.. Hozzánk jár?
– Új tanuló. – magyarázta Carol néni – Tegnap volt az első napja itt a művészetiben, és szeretnénk, ha készítenél vele egy interjút.
Értetlenül meredtem rájuk.. Minek interjút készíteni egy tanulóval? Ugyanolyan, mint a többi, csak később érkezett.
– Mi különleges van abban a fiúban?
Louis halkan nevetett. Egyre érthetetlenebb lett a helyzet.
– Azt hiszem, nem vagy nagy filmguru. Edy Sherwood – magyarázta Louis türelmesem – Egy filmszínész.
Hát persze! Ő az a srác, aki abban a régi valóság showban szerepelt. Több filmben is szerepelt, már egészen kisgyerek kora óta. Elég híres, sőt, talán Edy Sherwood a világ egyik legjobb gyerekszínésze, nemrég láttam is tőle egy filmet. Alacsony, törékeny, vékony kisfiú. Vörös volt a haja, az arca tele volt szeplőkkel.
– Azt akarod mondani, hogy Edy Sherwood a mi művészetinkbe jár? – Kérdeztem hitetlenkedve. Egy filmsztár pont egy Rosedale nevű kisvárost fog választani lakhelyeként?!
– És különben is, nem túl fiatal még ahhoz, hogy középiskolába járjon?
Most nem csak Louis, hanem Carol tanárnő is nevetni kezdett.
– A filmek becsapósak, Ed már 17éves.
– De én..  Én nemrég láttam egy filmben, és nem nézett ki többnek tizenháromnál.
– A sminkesek pár évet le tudnak hazudtolni az emberekről. Na és több év is eltelik, mire a mozikba kerülnek a vágott verziók. Valószínűleg egy régen felvett szereplését láthattad.
– Vállalod, Holly? – vágott közbe Louis – Elsősorban azért rád gondoltunk, mert Ed a közeletekben lakik. Viszont ha úgy érzed túl nagy falat neked, akkor...
– Miért ne vállalnám el? – hamar lecsaptam a lehetőségre, mielőtt még meggondolják magukat és egy idősebb diáknak adják a feladatot  – Megcsinálom.
– Ezúttal nem egy megszokott celeb-interjút szeretnénk olvasni.– folytatta Carol tanárnő – Ezért választottunk olyan tanulót, aki a közelében él. Figyeld meg a szokásait, ismerd meg a szüleit, nézd meg kivel barátkozik, tudd meg mit csinál a szabadidejében.. Próbáld megtudni, miért hagyta el Hollywoodot, és derítsd ki milyen érzés itt lennie Rosedale-ban.
– Már jelentkezett a színjátszó szakkörbe és az énekkarba is, – vágott közbe Louis – bár ebben az utolsóban nem vagyunk biztosak.
– Úgy látszik nem szakított végleg a szórakoztatóiparral.. – húztam fel a szemöldökömet – Hiába, aki egyszer ripacs volt, az ripacs is marad.
A tanárnő és Louis rosszallóan néztek rám.
– Holly Calaprice! – mondta ki a teljes nevemet Carol néni, mintha ezzel is a mondandója keménységét akarná növelni – Egy jó riporter sohasem megy előítéletekkel a riportalanyához. Mellesleg már beszéltem a fiúval, egyáltalán nem beképzelt. Kifejezetten kedvesnek találtam. –kacsintott, majd továbbment a következő diákhoz, ezzel is jelezve, hogy lezárta a témát. Mikor már majdnem odaért egy végzős lányhoz visszafordult és szólt Louisnak, hogy diktálja le Ed Sherwood címét és telefonszámát.
A cím diktálása után még kaptam pár tanácsot a főszerkesztőtől Louis személyében, úgyhogy lelkesen jegyzeteltem. Észre sem vettem, hogy mikor került a közelünkbe a szerkesztőség nyálkája, a mi édes – nem kicsit kényes – Sady Fryman-unk. Louis mellett állt, és fel akart idegesíteni.
– Jaj Holly! Ha mész a raktárba, akkor nekem is szükségem lenne egy-két dologra.. – fordult felém undok mosollyal – Ha vársz egy percet én is hozom a listámat.
Azonnal megéreztem a gúnyt a szavai mögött. Hogy lehet valaki ilyen? Attól hogy az ő cikkjeivel van tele a büszkeségfalunk, és hogy ő az újság sztárriportere még nincs feljogosítva arra, hogy így viselkedjen. De mivel ő itt a legjobb, nem szeretném kivívni a haragját. Jobb csendben maradnom, ha szeretnék valaki lenni az újságnál.. Louis dühösen nézett rá.
– Ez nem beszerzési lista, hanem egy cikk-megbízás, mégpedig nagyon fontos témában.
– Igazán? – kérdezte Sady tettetett meglepődéssel – ma a műanyagpoharakon a sor? – kérdezte gúnyosan, az előző papírtányéros cikkemre utalva
– Megbíztam, hogy interjúvolja meg Ed Sherwoodot. – mondta nyugodt, de egyre feszültebb hangon.
– Wáó! – hőkölt meg Sady – ez tényleg fontos cikk! Biztosan megtudja csinálni ezt a komoly feladatot egy ilyen újonc, mint Holly? Én szívesen elvállalom, bár nyakig benne vagyok a megbízásokban, de tudnék rá időt szakítani! Ed Sherwood a legfontosabb diák ebben az iskolában, rá szakíthatok időt.
– Nem feltétlenül ő a legfontosabb! – hördült fel Louis – Inkább a leghíresebb.
– Nos igen, én is így gondoltam. Egy ilyen híresség, mint ő, ritka látvány a mi kisvárosunkban.
Képtelen voltam tovább csendben maradni. A nagy Sady Frayman előttem áradozik.. Mitől lett hirtelen ekkora talpnyaló? Lassan jobban utálom a srácot, mint magát Sadyt...
– Miből gondolod, hogy egy híresség van Rosedaleban? Egy lefutott gyereksztár nem a világ közepe, nem kell vörös szőnyeget dobni a lába elé, mikor belép az iskolánkba...
– Méghogy volt sztár! Hogy mondhatsz ilyet, ő a...
– Oké Holly! Mindent elmondtam, amire szükséged lehet, ha valamit kihagytam nyugodtan hívj fel, vagy írj Facebookon. Kérlek vágj bele azonnal, mert szeretném a jövőheti számban megjelentetni. Ha elég jó lesz, akkor címlapsztori is lehet belőle, bár ezt még Carol tanárnővel is át kell beszélnem.
– Oké, ahogy hazaérek felhívom és időpontot egyeztetek vele. Jó volt veled beszélgetni Sady! – ezzel hátat fordítottam és az ajtóban várakozó Catrinához mentem.
Louis nevetését hallottam mielőtt becsuktam az ajtót. Nagyot aratott a köszönésem, bár hülye dolog volt kikezdenem Sadyvel. Mostantól meg kell tanulnom befogni a számat. Egy cikk megírásának a lehetősége  még nem ad okot arra, hogy elkezdjek arcoskodni. Bármilyen jó is az a cikk, még nem aratott sikert. Ha megírtam TALÁN felvághatok vele, de még az sem biztos..
Az iskola épületét elhagyva beszélgetni kezdtünk Catrinával
– Milyen cikket kaptál? Láttam hogy izgatottan jegyzeteltél.
– Húú, ne is kérdezd.. Egy felfuvalkodott békát kell meginterjúvolnom, de nem szeretném még elmondani, hogy kit. Négykor gyertek át Jacqiuval, majd mindent elmesélek.
– Oké beugrunk, szólok Jackqunak is.
Az én legjobb barátnőm Catrina, és Jackqui. Teljes ellentétei egymásnak.
Catrina higgadt, kiegyensúlyozott lány, barna egyenes haja van, nem szeret túlöltözni, de amit felvesz, az mesésen áll rajta. Irigylem, jó alakja van, és bármennyit ehet nem látszik meg rajta.
Jacqui pedig festett hullámos szőke hajú, amit gyakran vasal. Magas, a csajos-divatos ruhákat szereti, gyakran túlzásba is viszi, de rajta jól állnak.. Nagyszájú, mindig pörög, szeret minket a hülyeségeibe belevinni.
Hogy miért is lettünk elválaszthatatlan hármas, azt nem tudom. Eleinte csak Catrina és Jacqui voltak jóban, ők már gyerekkoruk óta ismerték egymást. Én időközben valahogy hozzájuk csapódtam. Szeretem őket, már 9éve elválaszthatatlanok vagyunk.
Ahogy hazaértem nem találtam senkit, szóval egy üveg Nutellával beültem a tévé elé és elkezdtem kikanalazni a kedvenc finomságomat, miközben egy helyszínelős film ment.
Kb. 20perc múlva a bátyám, Jay jött be az ajtón, talpig leizzadva. Valószínűleg a saját edzőtermében volt, ami nemrég lett felhúzva a házunk mellett. Kis helység, de jó gépek vannak benne.
– Mi újság, hugi?
– Semmi extra. Ömm.. Lehet egy kérdésem?
– Megvolt.
Elhúztam a számat. Észrevette, hogy nem vagyok hülyülős kedvemben, szóval megadta magát.
– Na nyögd már ki! Lenne fontosabb dolgom is, minthogy a hisztidet hallgassam.
– Ed Sherwood az osztálytársad?
– Miért, tán szemet vetettél rá? Nem hiszem, hogy leereszkedne hozzád. Az egész osztály, sőt az egész évfolyam összes lánya belé van bolondulva.. Azt beszélik, hogy a végzősök is döglenek érte.
– Pff, szánalmas egy fiú.. Hogy kelletheti magát..
– Nem kelleti.. Egyszerűen tetszik a csajoknak, hogy eddig csak az újságuk címlapján láthatták, most pedig teljes életnagyságban itt van. És igen, osztálytársam.
– Tett róla említést, hogy filmekben játszott?
– Nem. Vagyis.. Tett róla említést, de csak mert rákérdeztek a fiúk. .
– Le mertem volna fogadni!
– Mi ütött beléd? – hördült fel – Nem is ismered, és így állsz hozzá.. Teljesen rendben van a srác. De nem kell bírnod, soha nem fogsz beszélni vele.
– Ebben tévedsz..
– Miért is? – nézett rám felhúzott szemöldökkel
– Az iskolaújságnak cikket kell írnom róla. Egy interjút. Azért én kaptam a "naaagy lehetőséget", – torzítottam el a hangom – mert egy utcában lakom vele. Ma fel kell hívnom, és időpontot kell kérnem tőle.
– Ez aztán nagyszerű.. De ha ennyire utálod, miért nem adtad át másnak a cikket? Meg egyébként is.. Beszéltél már vele?
– Nem, de mind egyforma. Gyűlölöm őket!
– Milyen "mind"? Minden Ed egyforma?
– Nem.. Minden celeb egyforma. És tudom, hogy az akarod kérdezni, hogy eddig hány celebbel beszéltem, a válaszom egyel sem. De olvastam róluk, és hányingerem van tőlük. Maradt volna Hollywoodban...
– Ez így nem korrekt. Próbálj meg kedves lenni vele! Nem tudtam, hogy az utcánkban lakik, egyre jobban alakulnak a dolgok. Akár legjobb barátok is lehetünk. Szimpatikus, nincs vele semmi gond. Szeret kosarazni, esetleg bevehetnénk a csapatba is.
– Na, remek.. A Rosedale művészsuli kosárcsapatának kapitánya kiszúrta magának a kis celebgyereket. Ennél jobb ötleted neked se volt még! pff... – jegyeztem meg gúnyosan
– Gyerekes vagy Holly. Tedd félre az előítéleteidet, viselkedj felnőttként. Ezzel a cikkel nagy lépést tehetsz az újságnál, biztos mindenki elolvassa majd. Holly Calaprice élete felpörög! Wáó! pff...
– Pff..
– Vége, le van zárva a téma. De azt előre elmondom, ha megsérted velem gyűlik meg a bajod! Neki is új a helyzet, csak be akar illeszkedni. Ne legyél vele ilyen, mint amilyen most is vagy. Vágj rendes képet.
Egy akkora mosolygós vicsort erőltettem magamra, hogy megfájdult az arcom. Jay csak grimaszolt, aztán elment tusolni. Már ráfért, talán a beszélgetésünk alatt még jobban megizzadt, mint kondizás közben...
Hogy állhatott be talpnyalónak?!