Jó olvasást!
~Az előző részek tartalmából: Holly megkapta a lehetőséget, hogy interjút készítsen az iskolaújságnak a nagy filmsztárral, Edy Sherwooddal. Eldöntötte, hogy Ed egy felfuvalkodott gyerekszínész. Előítéletekkel megy hozzá, és szúrós megjegyzéseket tesz a beszélgetés közben. Holly bátyja összebarátkozik a fiúval, meghívja magukhoz vacsorára. Holly ennek nem örül, így egy vita kerekedett közte és az anyja közt. Holly továbbra sem lágyul meg, tudja, hogy nem szabad beállnia a sztárolók közé.~
A vasárnapi vacsora után átmentem a csajokhoz, és mindent átbeszéltünk. Közben rájöttem, hogy kezdek beállni a majmolók közé, és néha még azt is elfelejtem, hogy mennyire gyűlölöm Ed sherwoodot.
Így álltam neki a hétfőnek. Reménykedtem, hogy nem fogok összefutni az iskolánk nagy szenzációjával, de sajnos épp az ellenkezőjére fordultak a dolgok. Minden szünetben láttam. Mikor észrevett széles vigyorral nézett rám. Még az első kettő találkozásunknál köszöntem neki, de a sokadiknál már csak vágtam egy félmosolyt.
Még ha ez nem lett volna elég, ebéd közben épp a velem szemben lévő asztalnál ült, pont úgy, hogy minden mozdulatát láthassam.
Megpróbáltam enni pár falatot, de nem volt étvágyam, ezért visszamentem az iskola épületébe, és átöltöztem a tesiruhámba. Catrináék nem értették, hogy miért siettem ennyire, úgyhogy mikor végeztek az ebédjükkel és ők is beértek az öltözőbe kifaggattak.
– Mi a baj?
– Ugye nem vagy beteg?
– Hogy is mondjam.. – komoly tekintettel néztem rájuk, és folytattam – Mától anorexiás vagyok – a kijelentésem végére elröhögtem magam, a csajok pedig grimaszoltak, forgatták a szemeiket. – Semmi sem történt, egyszerűen ma nincs étvágyam.
Ezzel sikerült megnyugtatnom őket, aztán eltereltem a témát, nehogy elkezdjenek azon agyalni, hogy mégis miért hagytam ki az egyik legfinomabb menzakaját.
Gyors elment a nap, szóval hazasiettem és nekifogtam az interjúnak. Holnap le kell adnom Louisnak, úgyhogy nem pazarolhatom az időmet. Szerencsére anyuék dolgoznak, Jay pedig fél5-ig az iskolában lesz edzésen. Szombaton lesz egy nagy meccsük, amit ha megnyernek bekerülnek a döntőbe. 4éve minden kupát elhozott az iskolánk, úgyhogy most sem tehetnek másként a Farkasok. Nagy stressz van a bátyámon, az edző mellett ő az, aki lelket önt a csapatba. Dehát ez a dolga egy kapitánynak, nem panaszkodhat, az ösztöndíját is megemeli ez a meló.
Épphogy befejeztem és elraktam a kinyomtatott cikket az asztalomba, valaki kopogott. Meglepődtem, amikor Jay lépett be az ajtón. Behívtam, ő pedig mosolyogva leült az ágyamra. Furcsa volt, nagyon furcsa! Nem szokott bejönni hozzám..
– Hogy ment az edzés? – kicsit érdeklődtem, amikor kényelembe helyezte magát –
– Egész jól. Megfogjuk nyerni a szombati meccset.
– Nagyon helyes. Lesz valamerre ünneplés?
– Ha nyerünk akkor elmegyünk a Dellis'-be, bulizunk egy kicsit.
/a Dellis' egy Rosedale-ban lévő étterem. Josh-nak az apukájáé a hely. Mivel Josh is a kosárcsapat gyökeres tagja, így ha a srácok nyernek egy-egy meccset, akkor ott ünnepelnek./
– Ahha.
Miután ezt kimondtam csend töltötte be a szobát. Éreztem, hogy Jay akar mondani valamit, csak nem tudja, hogy hogy is kellene belekezdenie.
– Jay.. Ki vele, mit akarsz mondani? – elröhögte magát, és végre belekezdett.
– Megakarom nézni a cikked, amit az Eddel való beszélgetésedről fogsz írni.
Először meglepődtem, de rájöttem, hogy miért is akarja látni.
– Ez a nagy feltörésem, senkit se akarok lejáratni vele.
– Oké, én ezt értem. Sajnos ennek ellenére se tudok megbízni benned.– Nem mutatom meg. Na meg nem is tudnám.. Ma odaadtam Louisnak, és nincs róla másolatom. Csak a szerda reggel megjelenő újságból nézheted meg. Ha sietsz, talán elsőnek fogod megkapni.
Tudom, csúnya dolog hazudni. De nem írtam bele semmi rosszat, és élvezem, ahogy beletörődik abba, hogy nem tud mit tenni. Persze a cikk az asztalom fiókjában lapult, és ameddig Jay gondolkozott attól féltem, hogy valamilyen úton-módon előkerül onnan. Mázlim volt, ma sem játszott közre egy természetfölötti erő sem a házunkban, így Jay sem tudott mit tenni, lezárta a témát.
– Remek. Azt előre elmondom, hogy ez az interjú vagy tisztességes lesz, vagy számíthatsz rá, hogy közelről fogod megismerni az öklömet. – ezzel felpattant, és kirohant a szobámból.
Hogy nyomatékosítsa a fenyegetését becsapta az ajtómat. A hangos csapódásra ugrottam egyet a székemben. Miből gondolja azt, hogy tisztességtelen munkát adnék ki a kezem közül?! Ez az én lehetőségem, jól akarom megcsinálni!
* * *
Szerdán kezdtem azt hinni, hogy talán túlzottan jól sikerült a cikk. Mindenki tudta, hogy hozzánk jár Ed, így mikor kézbe vették az újságot, és a címlapon feltüntetett szövegben meglátták Ed Sherwood nevét sietve lapoztak, hogy megtalálják az interjúmat. Nem kellett sokat keresniük, mivel a második lapozásnál a céljukhoz értek. Szinte mindenki elolvasta.
Bármerre is mentünk Jacquival és Catrinával, hallottuk, ahogy áradoznak Edről. Catrinával felmentünk a szerkesztőség termébe, és megdöbbenve vettük észre, hogy a büszkeségfalon van a cikkem, ráadásul nem is akárhol : a fal közepén. Ott hosszú ideje csakis Sady munkái voltak. Ez nem is meglepő, ő a tizenegyedikes sztárriporter, nála jobb még a végzősök között sem akadt. Talán Louis áll fölötte egy kicsivel, de mivel ő az iskolaújságért felelős diák, így nem szokott, vagy épp nagyon ritka, hogy ő cikket írjon. Ahogy a fal előtt álltunk több riportertársam is gratulált, le voltak nyűgözve az írásomtól..
Bármerre is mentünk Jacquival és Catrinával, hallottuk, ahogy áradoznak Edről. Catrinával felmentünk a szerkesztőség termébe, és megdöbbenve vettük észre, hogy a büszkeségfalon van a cikkem, ráadásul nem is akárhol : a fal közepén. Ott hosszú ideje csakis Sady munkái voltak. Ez nem is meglepő, ő a tizenegyedikes sztárriporter, nála jobb még a végzősök között sem akadt. Talán Louis áll fölötte egy kicsivel, de mivel ő az iskolaújságért felelős diák, így nem szokott, vagy épp nagyon ritka, hogy ő cikket írjon. Ahogy a fal előtt álltunk több riportertársam is gratulált, le voltak nyűgözve az írásomtól..
– Csodálatos, hogy ilyen gyorsan közel kerültél hozzá!
– Holly, te egy mázlista vagy!– Tényleg annyira rendes, mint ahogy azt leírtad?
– Szerencsés vagy. Tudod hogy most mennyire utállak?!
Jó volt hallgatni őket, mindent megköszöntem, de nem feledkeztem el arról, hogy ki is vagyok, és hogy Ed mennyire is gyűlölnivaló sztárocska. Nem akartam elszállni azért, mert jó témát kaptam. Kicsit kínosan éreztem magam ahogy a sok ember körém állt. Egyedül Shady reakciója tetszett. Észrevettem, hogy az asztalánál ül, és undorral néz a büszkeségfal felé. Rossz érzés lehet neki, hogy a cikkem átvette a már régóta neki fent tartott helyet. De nekem se volt jó azt látni, ahogy neki 4-5 munkája is ki volt téve, míg az én kezem által alkotott dolgok nem fértek oda.
Aznap szerencsére hamar végeztünk, és napközben sem futottam össze Eddel. Érdekelt, hogy mi a véleménye a cikkről, de féltem is. Féltem, hogy talán talál benne valami kifogásolnivalót.
Iskola után fagyizni mentünk a lányokkal, és közben átbeszéltük a nap eseményeit.
– Hát nem őrület? – kezdtem panaszkodni – Mindenki úgy csinálja, mintha a Vogue-ba írtam volna egy cikket a sok anorexiás modellről, és a legújabb hiper-szuper divattervezők ruháiról.
– Várd meg a szombat estét – kuncogott Jacqui – Az lesz az eper a tortán!
– Hmm? – néztem rá értetlenkedve
– Kosármeccs lesz! Ha a srácok megnyerik (márpedig megnyerik), akkor elmennek a Dellis'-be. Mindenki ott lesz, aki számít! Köztük Ed is, és mi is! – kacsintott– Látni fogják, hogy mi, vagyis te –javította ki magát – már összebarátkoztál vele.
– Jaj Jacqui! – boxolta oldalba Catrina – Annyira fel tudsz pörögni az ilyen dolgoktól.. Mellesleg én nem feltétlenül leszek ott, még meg kell beszélnem Aronnal is. Már hivatalos, hogy járunk.
– Hivatalos a fenéket! Majd ha kiteszitek Facebookra a kapcsolatcímkét, akkor hivatalos lesz. Ameddig nem, addig Aron nem vállal fel, lehet csak egy kaland vagy neki.
– Te hülye vagy! – nevettem ki – Tudod Jacqui, nem mindenki a Facebookon éli le az életét. A meccsre is együtt fognak menni, nyilvános helyen jelennek meg az egész iskola előtt. Ennél jobban már nehezen tudnák felvállalni egymást. Na meg.. Muszáj nekem is elmennem a Dellis'-be?
– IGEN! Ha Catrina Aronnal lesz, akkor nem lenne velem senki. Szükségem van rád!
– Oké, de akkor el kell jönnöd velem vásárolni. Szükségem lesz valami új holmira, amiben ünnepelhetek.
* * *
Hazaérve nagy meglepetés fogadott. A nappaliban Jay és Ed beszélgettek.– Sziasztok! -köszöntem megdöbbenve-
– Helló!
– Miben izzadtatok le ennyire?
– Hmm? – nézett végig Jay hanyagul a ruháján – csak gyúrtunk egy kicsit. Kipróbáltuk, hogy hogy menne Ednek, és jól szerepelt. Jövőhéttől rendszeresen fogunk edzeni. A kosárt is gyakoroljuk, meg egy kicsit testre is gyúrunk majd.
– Komolyan kell hinned Edben.
Jay felnevetett, de látszott rajta, hogy nem tetszett neki a kijelentésem.
– Sportoló alkat, nem esett nehezére utánam csinálnia, amit mutattam neki. Itt jön képbe az, hogy egy profitól tanult teniszezni, hogy tagja volt a régi iskolája úszócsapatának, és hogy vívás és táncleckéket is vett. Aztán pedig..
– Hé, állítsd le magad! Én csak annyit mondtam, hogy..
– Én pedig csak válaszoltam. Különben is, mit érdekel téged, hogy mit csinálunk? Ha Ed edzeni akar, akkor edzeni fog. Az én edzőtermem, és azt hívok magammal, akit csak akarok. Nekem is jót tesz, ha valaki ott van mellettem. Jól teljesít, és szívből csinálja. Ez engem is feltölt. Érti a dolgát.
– Majd ha bekerül a csapatba, akkor elhiszem, hogy mekkora tehetség.
– Már bemutattam az edzőnek, és le volt nyűgözve. Látja benne a lehetőséget. Ha bevesszük a válogatottba, csak jól járunk. Persze ebben az évben már nem léphet pályára. De ha egész nyáron az edző által előírt edzéseket csináljuk, akkor bekerül a legjobbakhoz, vagyis hozzánk.
– Elképesztő – jelentettem ki gúnyos hangon, és közben észrevettem, hogy Ed mennyire zavarban van.
– Holly, vegyél visszább!. Nem értem, hogy....
– Bocsánat. – elindultam a konyhában lévő pult mögé, keresgélni kezdtem a hűtőben, és közben folytattam a visszavonulási beszédemet.– Nincs hozzá semmi közöm, ha Ed tényleg ezt akarja, és látom rajtad, hogy ezt akarod – felé fordultam, hogy ne érezze magát kirekesztettnek – Szorítok, hogy sikerüljön.
Elővettem egy behűtött gyümölcslevet, és felvonultam vele a szobámba.
Rossz volt látni, ahogy Ed szomorú lett. Mintha olyan sokat számítana neki az, hogy én mit gondolok róla. Ha kosarazni akar, akkor kosarazzon. Eddzen, gyúrja ki magát, gyakoroljon. Úgysem fogja végigcsinálni, nincs elég akaratereje.
Sokat mérgelődtem rajta. Hülyeség az egész, abba kéne hagynom a gondolkozást Figyelemelterelésként elővettem a telefonom, és előkerestem a megszokott konferenciabeszélgetést, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy Catrina nem fogja felvenni, hiszen Aronnal van. Így csak Jacquit hívtam fel. Megbeszéltük, hogy a plázánál találkozunk, és veszünk ruhákat a hétvégi kosármeccsre.
Jay és Ed videojátékoztak. Az ajtó felé menve köszöntem nekik. Jay egy pillanatra sem nézett rám, csak odavágott egy "csá"-t, Ed viszont mosolyogva hátrafordult és bólintva annyit mondott "hello". Nagy vigyorral az arcomon léptem ki a házból, megráztam a fejem és megkérdeztem magamtól: "minek örülsz ennyire?!" Magam sem tudtam a választ..
Túl korán értem a megbeszélt helyre, szóval leültem egy padra és vártam. Szép volt a nyári tájat nézni. A városban lévő utcák mellé kisebb fákat és bokrokat ültettek, köréjük pedig színes virágokat tettek. A velem szemben lévő padon két 11-12 éves lány ült, a kezükben pedig fagyi volt, amit hirtelen én is megkívántam. Fülledt volt az idő, és körülöttem mindenki zajongott. Természetes hangot nem igen lehetett hallani, inkább csak dudaszót, kisgyerekek nevetgélését, a felnőttek beszélgetését, telefonbeszélgetéseket, és trágár szavakat a sofőrök szájából. Néha elgondolkozom azon, hogy jobb lenne-e egy kis faluban laknom? De unatkoznék. Tavaly nyáron elmentem a keresztanyukámhoz, kettő hetet töltöttem ott. Nagy nyugalom volt, mindig lehetett madárcsicsergést hallani. Autók sem jártak minden percben az utakon, nyugodt volt a hangulat. Jobban illik hozzám a nyüzsgés, itt mint...
– Hallihóóóóó! – Valaki átkarolt hátulról. Hamar rájöttem, hogy Jacqui az.
– Mi ez a levertség? Valami gond van?
– Dehogy is! – elnevettem magam – Csak gondolkoztam kicsit. Gyere, menjünk. Ránk vár az egész pláza! – ezzel elindultam a bejárathoz, és belekezdtünk a nagy mesélésekbe.
Szinte minden ruhaüzletbe bementünk ahol árulnak női holmikat, én vettem kettő farmer rövidnadrágot, egy amerikai mintás trikót, egy felsőt amin van egy fekete szív, egy szandált, egy tornacipőt, egy szemüveget, egy nyakláncot és két karkötőt.
Jacqui sem spórolt, ő vett egy rövidnadrágot, négy felsőt, egy kardigánt, egy fekete cipőt, egy fülbevalót, egy karkötőt és egy órát.
A nyárra frissítettem a ruhatáramon. Amire szükségem volt, azt szerintem sikerült beszereznem. Ez mind szép és jó, bár a nehezen összespórolt zsebpénzemet majdnem teljes mértékben elköltöttem.
De megérte, nem?
 |
| A mai vásárlásunk eredményei |