Tudom, hogy utáltok, tudom hogy gyűlöltök, és tudom, hogy "soha többet nem fogjátok olvasni a blogomat". Szerettek gyűlölni, gyűlöltök szeretni. Ezt megértem, a leveleiteket elolvastam, megjegyeztem, felfogtam. Nincs mentségem, nem magyarázkodom.
Jó olvasást!
~Az előző részek tartalmából: Holly megismerte Edet, és ezzel együtt meg is utálta. Mikor a Farkasok bekerültek a döntő kosármeccsre, a csapat, és a szurkolók elmentek ünnepelni a Delli's-be. Ekkor Ed megcsókolta Hollyt, aminek köszönhetően kialakult közöttük egy vita. Ennek a feszültségnek már vége volt közöttük, de múlthét pénteken ismét összevesztek, amit Holly nagyon a szívére vett. Maga sem érti, hogy miért sértegeti Edet, és fél, hogy talán soha többé nem lesz jó a viszonyuk~
Ez a hét sem telt lassabban, mint a többi.
A tanárok többsége befejezte az évet, hébe-hóba feleltettek diákokat a jobb jegyekért, de a legtöbben már ezen is túl voltak.
Szerdán megtörtént a tanév utolsó szerkesztői megbeszélése. Catrinával a kezdés előtt beértünk, de Carol tanárnő és Louis már a teremben voltak. A helyünkre tessékeltek, vártak még egy-két percet, végül pedig belekezdett a tanárnő.
– Valamennyien tudjátok, hogy hivatalosan ma tartjuk az idei tanévben az utolsó gyűlést. Pénteken és jövőhét szerdán csak annak a pár embernek kell megjelennie, aki szerepet vállalt az évkönyvek és a ballagási különszám kiadásában. Nem kívánom sokáig húzni a szót, aki itt van az tudhatja magáról, hogy jól végezte a munkáját, akit pedig év végén kirúgtunk ráébredhetett, hogy nincs helye a szerkesztőségben. Jó évet zártunk, összesen 28számot adtunk ki, amiben benne van a két különszám is. – itt Carol néni várt pár másodpercet, aztán kicsit megenyhülve hozzátette – Nem titok, hogy köztetek is vannak tanulók, akik nem szeretnek engem. Gyakran kiabáltam veletek, vagy csak őszintén elmondtam azt, amit más nem szívesen mond a szemetekbe. Mikor először léptetek be ezen az ajtón én előre szóltam, hogy írni egyikőtök sem tud. Néhányotok ebben az évben elkezdett kapizsgálni valamit, de legtöbben még ma sem kaptátok el a fonalat. Ahogy minden évben, úgy ma is elmondom, hogy ezzel a nappal lezárul a szakkör, pár személyt meghagyok, de a többiknek újra kell jelentkezniük, és egy kis szerencsével ismét be is juthatnak. Év elején betöltöttük a maximális negyvenöt fős létszámot, ez év közben harminckettőre csökkent, viszont a listámon csak tizenegy név van feltüntetve. Ez a lista itt van a kezemben, amit holnap reggel ki fogok tűzni a büszkeségfalra. Több mondandóm nincs, mindenkinek köszönöm a munkáját, és külön dicséret azoknak, akiket felírtam erre a lapra. Veletek teljes mértékben meg voltam elégedve. – Shadyre mosolygott, aki kihúzta magát, és öntelten végignézett a bent lévőkön.
Ezután Louis is mondott pár szót, megköszönte az egész éves munkánkat, és elköszönt tőlünk. Mivel elballag, jövőre nem ő lesz a főszerkesztő. Páran elsírták magukat miközben hozzánk beszélt. Nekem sem maradt száraz a szemem, és Catrinán is észrevettem, hogy meg van hatódva.
Aznap nem várt meg minket Jacqui, így csak ketten sétáltunk ki az iskola főkapuján. Furcsa érzés fogott el, amikor meghallottam, hogy egy ismerős fiúhang kiabálja a nevem. Megfordultam, és Ed futott felénk.
– Sziasztok – köszönt mosolyogva, ahogy beért minket
Mindketten köszöntünk neki, aztán hárman sétáltunk tovább. Kínosan éreztem magam. Az elmúlt kettő napon nem beszéltünk, és kedd reggel nem köszönt vissza, amikor beszálltam a kocsiba. Mérges volt rám, ami jogos a hétfői edzésen történt beszélgetésünk után. Szinte a szemébe mondtam, hogy nem bírom elviselni a látványát. Mivel csendben voltunk, eszembe jutott, hogy kérdeznem kellene valamit, hogy megtudjam, szóba áll-e velem.
– Ma miért nem vártad meg a bátyámat? Azt hittem, hogy mindig együtt jöttök haza. – te jó ég, ennél azért jobb témát is feldobhattam volna...
– Sietnem kell. Az egyik edzésüket megnéztem, de végig nem tudtok maradni. Ti mit csináltatok bent ilyenkor? Már majdnem egy órája vége van a hetedik órának is.
– Carol tanárnő összehívott minket, hogy hivatalosan is elköszönjön tőlünk. Már csak azoknak kell menniük hétfőn és pénteken, akik munkát kaptak az évkönyvekben. A többiket hivatalosan is kirúgta.
– Kirúgta?!
– Igen. – szólalt meg Catrina is – Minden év végén "kirúgja" a szerkesztőség nagy részét, kivéve azokat, akikkel 100%-ban meg volt elégedve. Ebben az évben tizenegy embert hagyott meg, így nekik biztos helyük van jövőre is. Akik nincsenek benne abban a pár személyben, azok jövőre újra jelentkezhetnek, és ha jól szerepelnek megint beválogatják őket.
– Aha. És nektek jövőre újra kell próbálkoznotok, vagy maradhattatok?
– Fogalmam sincs. Holnap reggel lesz kirakva a lista, addig izgulhatunk. Szerintem újra fogunk felvételizni. Ilyenkor csak a kiskedvencek maradnak bent.
Időközben megérkeztünk az első leágazáshoz, ahol Catrina elköszönt tőlük, így ketten mentünk tovább.
A hátramaradt 10perces séta alatt kevés volt a beszédszünet, mindenféle lényegtelen téma előjött. Beszélgettünk Ed ezelőtti iskolájáról és barátairól, a mostani ismerőseiről, a ballagásról, a beköltözésükről, és a jogosítvány kérdése is szóba jött. Ed a nyáron le szeretné tenni a jogsit, amihez még régebben megszerezte az elsősegélyt. Végig féltem, hogy kiabálni kezd velem, de ez nem történt meg. Úgy viselkedett, mintha elfelejtette volna a hétfőn történteket. Az utcánkba érve a kosárról beszéltünk. Mikor már majdnem a házunk leágazásánál tartottunk Ed megkérdezte, hogy nem akarok-e velük menni az utolsó meccsre.
– Hát nem is tudom.. Ti hamarabb mentek Jayjel, mivel neki még át kell öltöznie, és gondolom az öltözőbe is bemész vele, majd csak a meccs kezdetekor mész a lelátóra.
– Hamarabb megyünk, de nem feltétlenül kell elkísérnem öltözni, és utána sincs ott szükség rám. Ha időben odaérünk legalább jó helyünk lesz, és tudunk majd helyet foglalni a többieknek is. Vagy ha ennyire nem akarsz a közelemben lenni, akkor mond el nyugodtan úgy, mint ahogy azt négy nappal ezelőtt is tetted. Meg fogom érteni. – Bumm. Tudtam, hogy felfogja hozni a dolgot.
– Veletek megyek. Nem fogok mentegetőzni, hogy miért viselkedtem úgy pénteken. Szívesen leszek veled.
– Akkor ezt megbeszéltük. – ezután elköszöntem Edtől, és elindultam a házunkhoz vezető ösvényen. Gyűlölöm, amikor ezt csinálja velem! Cukkol, hogy megkapja amit akar..
Másnap reggel nyugodtan mentem ki a kocsihoz, ahol Ed már várt ránk. A bátyám még a házban volt, úgyhogy tudtunk volna váltani pár szót, de erre nem került sor. Nem kellett beszélnünk, mert tudtuk, hogy minden rendben van, és tudtuk, hogy jövő hétvégén együtt izgulunk majd a bátyámékért. Az osztályhoz érve Catrina már várt rám, és sietve mentünk fel a szerkesztőségbe. Carol néni eleget tett az ígéretének, és kirakta a faliújságra a listát a megmaradt tagokról. Sokági vártunk, mire mi is sorra kerültünk. Rengetegen akarták látni a nevüket, de ez persze a legtöbbeknek nem sikerült. Volt egy lány, aki elsírta magát, amin Shady jót nevetett. Shady a barátnőjével előttem állt a sorba, kivételesen nem akart tolakodni, mert élvezte, ahogy látja a csalódott embereket. Mikor meglátta a listát elégedetten mosolygott, de nem lépett tovább, még elolvasta a listán szereplő neveket.
– Azt hittem nincs lejjebb. – nézett rám fintorogva, és miközben elindult az ajtóhoz meglökött a vállával. A barátnője akkor olvasta el a nevét a listán, és örömében felsikított.
– Elárulnád nekem, hogy minek örülsz? – fordult vissza Shady, mire Megan abbahagyta az ugrálást
– Nem láttad? Megmaradtam glosszásnak!
– És ennek örülni kellene? Azt hittem a helyettesem akarsz lenni, de így erre már nincs esély. Gratulálok! – ezzel kiviharzott, ő pedig utána sietett. Páran nevetni kezdtek, mire Megan elkiabálta magát, hogy "Kuss legyen idióták!!", és becsapta az ajtót.
Pár pillanatig elfelejtettem, hogy mit is akarok csinálni, aztán észbe kaptam és a faliújság felé fordultam.
– Istenem! – hirtelen még mosolyogni is elfelejtettem. Nem számítottam rá, hogy megtalálom majd magam a listán, sokkal inkább az érdekelt, hogy kik a szerencsések, akiknek nem kell majd jövőre rástresszelniük a felvételire. – Viszont csak Zoe maradt meg illusztrátornak.. Ez nem fer!
– Tudtam, hogy nem maradok bent. Carol néni mindig kritizálta a "mesterműveimet" – mutatott macskakörmöt az ujjával, amin elnevettem magam – Gratulálok! Sokat melóztál a második félévben, megérdemled, hogy jövőre már állandó oldalt kapj!
– Állandó oldalt? – húztam fel a jobb szemöldökömet
– Igen, azt. Mivel az interjúsokhoz első helyre raktak, tuti megkapod annak a végzős lánynak az oldalát.
Mielőtt válaszolhattam volna egy tizenegyedikes srác nem túl kedvesen ránkszólt, hogy ő is szeretne a listához menni.
Mosolyogva léptünk ki az ajtón. Örültem neki, hogy az interjúkhoz raktak be. Ha jobban belegondolok számíthattam volna rá, hiszen az elmúlt két újságba én interjúvoltam meg Edet és Jay-t, de mindkét munkát logikus érvekkel támasztotta alá Carol tanárnő, így azt hittem, csak ideiglenesen kaptam meg a lehetőséget. Év elején szerintem Catrina is bekerül majd, vagyis nagyon bízok a dologban.
Nem siettünk órára, mivel ma hivatalosan nincs tanítás. A ballagásra készülődünk, ami pénteken lesz megtartva. Minden évben megvan az évfolyamok feladata: A kilencedikesek az udvart, a tizedikesek a folyosókat, a tizenegyedikesek pedig a tornatermet díszítik. Reggel a saját osztályunkba kellett lepakolnunk, ami a mi esetünkben az első emeleti kémiai előadó volt. Mikor beértünk az osztályfőnök már a teremben volt, és épp a hiányzókat írta fel. Köszöntünk neki, mire felnézett a naplóból, és mosolyogva visszaköszönt.
Ma is a megszokott formáját hozta : sötét farmer, zöld póló, nagy méretű ezüst óra a bal karján, és a kihagyhatatlan széles mosoly. Szerettem Főrhy tanár urat. Ő a kémiatanárunk, és nála még értem is az anyagot. Az első órán elmondta, hogy neki nem az a célja, hogy megbuktasson minket. Nem kell szeretnünk a kémiát, de neki az a terve, hogy a lehető legszerethetőbb formában magyarázzon. Sokat viccel, ő is érti a poént, de ha kell, nagyon is szigorú tud lenni. Osztályfőnöknek is jó, odafigyel ránk. Ha ránézünk nem az ugrik be róla, hogy "húú itt egy unalmas kémiatanár". Az öltözködése sem kémiatanáros, de ha valakinek ez unalmas lenne, a menő motorja láttán biztos meggondolná magát. Általában bőrkabátot hord, és ha úgy vesszük, még jól is nézne ki, de a maga 32éves korával az apám lehetne.
Épp csak leültem Steve mellé, Főrhy tanár úr már sorolta a mai teendőket. Az embereket hármas csoportokra osztotta úgy, hogy ne a legjobb barátok kerüljenek egy csoportba. Ezt azzal indokolta, hogy gyorsabban végzünk, ha nem beszélgetéssel és baromkodással fog eltelni az időnk. Evelinnel és Sharával kerültem egy csoportba. Örültem a beosztásnak, egyik lánnyal sincs bajom. A feladatunk sem volt nehéz, a liliomokat kellett elhelyeznünk azokra az örökzöld ágakra, amiket majd Taylor, Steve és Kate fognak feltűzdelni a falakra, a bejárati ajtóra, a kapura, és a kerítésre.
Sajnáltam Catrinát, ő nem volt szerencsés a csoportelosztásba. Danhez és Tamarához lett beosztva. Dannel még nem lenne bajom. Jó, elég kezelhetetlen a srác, de egy rockertől nem is vár mást az ember. Tamara viszont.. Mondjuk úgy, hogy elég kényes, és nincs a szívünk csücskében.
Jacquit csak irigyelni tudtam, mivel ő Adammel és Taylorral fogja felfújni a héliumos lufikat, majd azokat kell továbbadniuk Mayának, Barbinak és Beninek. Hogy ezen mi az irigylésre méltó? Csupán annyi, hogy Adam az osztály leghelyesebb fiúja, és Taylor is elég menőnek számít, főleg a deszkás korszaka óta. Miután megkaptuk a feladatokat /és miután mindenki befejezte a nyafogást/ lementünk az udvarra, és nekifogtunk a munkának. Már ki voltak pakolva az örökzöldek, és a fehér virágok is. Catrina, Tamara és Dan nekikezdett válogatni a fehér virágoknak (egy kupacba voltak összedobálva a rózsák, a liliomok és az orchideák is), majd a Thomas bá' utasítására Henry, Gabi és Bence is osztályozni kezdte az örökzöldeket. Pár percet várunk kellett, míg kiválogatták a növényeket, így megbeszéltem a csoportommal, hogy kinek mi lesz a feladata. Sarah nem fél a magasban, így ő fogja a virágokat feltűzdelni, legalábbis ha létrázni kell ez az ő feladata lesz. Én neki fogom adogatni a virágokat, amiket Evelin fog elhozni a "válogató csapattól". Kb. a többiek is ezt csinálták, leszámítva a söprögető csapatot, akik még mindig nem törődtek bele abba, hogy nekik kell feltakarítaniuk az iskola udvarát.
– Tanárúr! Esküszöm, hogy feljelentem az iskolát! Milyen dolog az, hogy mi söprögetünk a takarítónők helyett?! – kiabált Chad az ofőnek – Minek nekik fizetés, ha csak a termekben melegítik a seggüket?!
Thomas bá' nem válaszolt a nyafogásukra, és előbb-utóbb beletörődtek, hogy fel kell söpörniük a suliudvart. Hamar végeztek vele, és viszonylag mi is gyors kész lettünk. A harmadik óra felére végzett az egész osztály, de nem mehettünk haza, mert ma az egész iskolának öt órája van, és nem engedhetnek el hamarabb egy osztályt sem. Mivel nem volt semmi dolgunk a legtöbben felmentek a termünkbe. Én is menni akartam, de Jacquinak szokás szerint támadt egy remek ötlete.
– Mi lenne, ha benéznénk a tornacsarnokba?
Mielőtt válaszolhattunk volna Jacqui elindult a csarnok bejáratához, ezért Catrinával kénytelenek voltunk utána menni. A tizenegyedikesek is hasonló munkákat csináltak, mint mi. Itt is három osztály volt a teremben, és olyan virágokat, lufikat és örökzöldeket kellett elhelyezniük a megszabott helyeket, mint amiket nekünk is adtak. A hármas felosztás itt is meg volt, azt leszámítva, hogy a legjobb haverok általában egy csapatba kerültek. Minden hármas csapatba egy lányt, és kettő fiút tettek. A szememmel a bátyámat kerestem, és hamar meg is találtam. A terem közepén állt egy létrán. Ed egyik kezével a létrát támasztotta, a másikkal pedig pár szál rózsát fogott. Mellette Shady állt, és láthatólag elég jól érezte magát a fiúk társaságában. Szinte minden második szavánál megérintette Ed karját, és a lehető leghangosabban nevetett, hogy mindenki hallja, mennyire jól érzi magát..
A csajokkal beültünk a lelátóba, és körbenéztünk a teremben. Ők nem haladtak olyan gyorsan, mint mi, bár a feladatuk is több volt. Sokkal több lufit kellett felakasztgatniuk, mint nekünk, selyemszalagokat kellett fellógatniuk a bordásfalakra és az ablakok közé, a lelátó alját is telepakolták virágokkal, szinte egy csupasz hely sem maradt, és minden szimmetrikus volt. Catrina és Jacqui mondtak pár szót a díszletről, és arról, hogy két év múlva nekünk kell majd ezt csinálnunk, de nekem semmi kedvem sem volt most ilyesmiken gondolkodni. Féltékeny voltam.
Ott helyben megtudtam volna fojtani Shadyt.. Kikezdett Eddel, minden szavát hozzá intézte. Shady észrevette, hogy figyelem őket, mire egy gúnyos vigyort villantott rám. Ed érdeklődve nézett a lelátóra, majd mosolyogva integetett. Kissé meglepődtem, és zavartan viszonoztam a gesztust. Shadynek elkerekedett a szeme, majd mikor Ed elfordult utánozva Shadyt, én is gúnyos vigyort villantottam, de hamar abbahagytam, mert észrevettem, hogy a bátyám látta az eseményeket. Rosszallóan rázta a fejét, mire elpirultam.
– Holly, valami baj van? – kérdezte Catrina – Nagyon piros az arcod.
– Csak kicsit melegem van.. Nem megyünk ki az udvarra?
– Dehát még csak most jöttünk be! – nyafogott Jacqu
Nem érdekelt, hogy a csajok jönnek-e, de én ki akartam menni a teremből. Már a sor végénél tartottam, amikor hallottam a bátyám kiabálását Hátrafordultam, hogy szembe legyek a teremmel, és láttam, hogy Jay mutatja, hogy menjek oda hozzá.
Egyszerre indultam le a lépcsőkön Jacquival. Mivel mindketten mentünk, Catrina is követett minket.
– Mit szeretnél? – Kérdeztem kissé mogorvábban, mint ahogy azt szerettem volna.
– Nektek is szia! – Utalt a köszönés hiányára, amin Shady jót kuncogott – Azt akarom megkérdezni, hogy esetleg szükséged van-e egy fuvarra. Azt mondják, ha kész vagyunk a feladatunkkal az ötödik óra végére, haza lehet menni. Gondolom ti már végeztetek, úgyhogy esetleg besegíthetsz, és akkor tuti végezni fogunk.
Nem tudtam felhozni egy indokot sem, amiért el kellett volna utasítanom az ajánlatot. Jacqui is maradt velünk, azzal a feltétellel, ha őt is hazavisszük. Catrinának viszont mennie kellett.
– Hova sietsz? – kérdezte a bátyám. Catrina a homlokát ráncolva nézett fel a létrán álló Jayre. Nem volt neki megszokva, hogy magyarázkodnia kellene a bátyámnak.
– Megkeresem Aronéket. Úgy volt megbeszélve, hogy órák után együtt megyünk haza. Gondolom még ők sem végeztek, de talán tudok segíteni neki valamit. – Jay bólintott. Érdeklődve figyeltem az arcát, de semmit sem tudtam leolvasni róla.
Miután Catrina elment nem beszéltünk túl sokat. Shadynek is le kellett állnia a flörtöléssel, mert Ed egyáltalán nem volt rá vevő.
Pár pillanatig csak álltunk Jacquival a létra lábánál, aztán rájöttem, hogy valamit nekünk is kellene csinálni. Találtam egy szabad létrát, és a bátyámtól kb. 5méterre én is díszíteni kezdtem a magasba kifeszített madzagokat. Virágokkal kellett körbetekerni őket, két méterenként pedig egy luficsokrot kellett feltűzni. Eleinte féltem a magasban, de Jacquit már fél méter magasságban is szédelgett volna, így nem tudtam mit csinálni.
Az ötödik óra előtt tíz perccel végeztünk a munkánkkal, még felmentenünk a termünkbe a táskánkért, és a kocsinál újra találkoztunk a srácokkal.
Mikor eljöttünk a tornateremből még sok minden befejezetlen volt, a székek sem voltak kitéve, és a padlót rengeteg virágnyesedék és madzag borította. Másnap komoly meglepetés fogadott. A díszlet már teljes volt, és a szemetet is feltakarították. Szokás szerint gyönyörű lett. Még maradtam volna nézelődni, de csengettek, így sietnünk kellett a termünkhöz. Épp időben érkeztünk, annyi időm sem volt, hogy lerakjam a táskám, már Thomas bá' csukta az ajtót, és a táblához lépett. A heteseknek nem kellett jelenteniük, Evelin lediktálta a hiányzókat, utána pedig mondott az ofő pár infót, ami a mai napra hasznos lehet. Tanítási órák ma sem lesznek, így magunkat kell elfoglalni. Ha akarunk átmehetünk más osztályokhoz, vagy csendben a lelátóhoz is mehetünk nézni a végzősök próbáit. Az évkönyveket a negyedik órában kapjuk meg, szóval kettő óránk lesz aláíratni azokkal, akik közel állnak hozzánk. Holnap ünneplőbe kell jönni fél kilencre, azt pedig külön kihangsúlyozta, hogy az egyen nyakkendőt is fel kell vennünk.
Lassan telt a nap. Nem akartam átmenni egyik osztályba sem, hozzánk viszont jöttek páran. Épp három iskolaújságos ismerőssel beszélgettünk, amikor a bátyám, Ed és Brian röhögve köszöntek az osztálynak. Dant és Andyt leszámítva mindenki elcsöndesedett. A nap folyamán csak évfolyamtársaink, és tizedikesek látogattak meg minket, így mindenki figyelte, hogy mit keres nálunk három tizenegyedikes. Először Adamék köszöntek vissza, ami megindította a lavinát, és a teremben lévő összes ember a lehető leglazábban köszönt vissza, amiből egy-két vicces "csá", vagy halk "szia" született. Én nem köszöntem, de mosolyogva néztem Jayre. Az ablak felőli padsor harmadik padjában ültem, az előttem lévőben Catrina és Jacqui volt, a párkánynak támaszkodva pedig a szerkesztős barátnőink voltak. Megszeppenve nézték Edet, és elpirultak, amikor a srác rájuknézett. A bátyám felült a padomra, Brian leült mellém, Ed pedig az asztalomnak támaszkodott. Nem értettem, hogy mit akarnak, de bunkó sem akartam lenni, így nem kérdeztem meg, hogy miért jöttek át hozzánk. Később rájöttem, hogy semmi különös szándékuk sem volt, egyszerűen unatkoztak, és átugrottak kicsit beszélgetni. Én leginkább Briannal hülyültem, jófej a srác. Ed előtt ő volt a bátyám legjobb haverja, már ovis korában is ismerte a bátyámat, és gyakran volt nálunk. Ő is kosarazik, és nyílt titok, hogy csak azért nem ő a csapatkapitány, mert nem akarta elvállalni a feladatot. Jay Catrináékkal beszélgetett, Ed pedig mindkét beszélgetést figyelte, de nem nagyon szólalt meg. Már legalább húsz perce bent voltak, amikor meghallottam Aron hangját. Victor lépett be elsőnek, ő pedig a haverja háta mögött jött röhögcsélve. Rájuk terelődött a bent lévők figyelme, de nem foglalkoztak senkivel sem, még csak köszönni se köszöntek.
Catrina felállt, és egy gyors arcra puszit adott Aronnek. Feszült volt a hangulat, mi is abbahagytuk a hülyülést Briannel, és figyelni kezdtük az eseményeket. A bátyám nem figyelte Aronékat, de látszott rajta, hogy zavarja Victorék közelsége. Még mindig a padomon ült, hátrafordult, és szólt Edéknek, hogy induljanak. Nem ellenkeztek a srácok, Brian elindult, mögötte pedig a bátyám és Ed mentek. A szememmel követtem a sétájukat. Érdekelt, hogy mi ütött a bátyámba, de tudtam, hogy felesleges lenne kérdezősködnöm. Amint becsukódott az ajtó Jacqui hátrafordult, és csillogó szemekkel érdeklődött
– Ez mi a fene volt?! – Nem tudtam mit válaszolni, ráadásul Jacqui érdeklődése nem olyan volt, mint az enyém. Ő csak a pletykát látta, ami undort váltott ki belőlem...
Vickyék (a három szerkesztőségból ismert barátnőm) még mindig az ablaknál támaszkodtak, és ahogy észrevetté hogy figyelem őket szóltak, hogy lassan menniük kell, mert mindjárt osszák az évkönyveket.
A harmadik óra utáni szünetben behoztak egy kartondobozt, amiből kilátszódott pár piros kis könyvecske. Az ofó kiosztotta őket, ami után elszabadult a pokol. Mindenkinek volt valami véleménye a benne látottakon, amit persze hangosan közölnie kellett. Páran azonnal aláíratták a padtársukkal, és volt, aki gyors odarohant egy-két emberhez, és röhögve mutogatott a képen szereplő lányra/fiúra. A tanárnők gyorsan bajuszt növesztettek, és hamar bekarikázásra kerültek a nagyobb mellel rendelkező lányok is. Engem valahogy első nyitásra nem ejtett hatalmába a könyv, és még aláíratni sem akartam senkivel. Szépen lassan átlapoztam, átfutottam a szövegeket, és ahol épp megláttam magamat részletesen átnéztem az esetleges hibákat. Szerencsére semmi ciki dolgot nem találtam, így megnyugodva lapoztam tovább. Meglepődve néztem, hogy Ed mennyi helyen szerepelt. Szinte egy hónapot sem járt még a gimibe, de így is több csoportképen szerepelt, és saját oldalt is kapott.
Jó, ez a saját oldal nem nagy dolog, hiszen minden tanulónak jár ez az egy oldal, de akkor is meglepő, hogy milyen sok infót leírtak róla.
Miután mindenki kezdett lehiggadni én is körbementem a könyvvel, és minden osztálytársamat megkértem, hogy írjon a könyvembe. Ezzel el is telt az óra, így csak a szünetbe tudtam elindulni az aláírató körutamra. Bementem az évfolyamtársaimhoz, és kértem pár sort az ottani ismerősöktől is. Ezt megismételtem a 9/C-ben, 10/A-ban és a 10/B-ben is. A suliújságnak köszönhetően sok ismerősöm volt. Gondolkoztam rajta, hogy bemegyek a 11/A-ba, de úgy döntöttem, hogy a bátyámékat majd később is letámadhatom.
Visszamentem a terembe, ahol alig volt pár ember. Mindenki elindult a más osztályokban lévő ismerősökhöz. Odamentem Jacquiékhoz, akik épp arra készültek, hogy lemennek a tornacsarnokba. Én is velük mentem, hárman ültünk le a lelátókhoz, és csodálkozva néztük a végzősök forgatagát.
– Mondd, izgulsz a holnap este miatt? – kérdezte Jacqui Catrinától
Holnap este lesz a végzősök bálja, ahova se én, se Jacqui nem mehetünk el. Kevés kilencedikesnek és tizedikesnek adott a lehetőség, hogy elmehessen a bálra. Csak a végzősök és az ő partnereik mehetnek be, és azok, akik részt vesznek a szervezésben. Ebben az évben Aron és Victor lesz a dj, és magukkal vihetnek egy embert. Catrina természetesen mehet Aronnal, de nekem és Jacquinak otthon kell maradnunk.. Jövőre lehet más lesz a helyzet, hiszen Jayék végzősök lesznek, és talán sikerül meggyőzni őket, hogy vigyenek be, vagy szerezzenek nekünk partnert.
– Hát persze, hogy izgulok! – felelte halkan
– Átmehetünk segíteni a készülődésben? –Jacqui szerette volna, ha valamilyen formában ő is részese lenne az eseménynek. Így volt ez az esküvő alkalmával is, és úgy néz ki, hogy most sem fogja kihagyni a lehetőséget
Catrina felnevetett
– Gyertek, ha akartok, de nem hinném, hogy olyan nehéz lenne felvenni egy ruhát, hogy hárman kelljünk hozzá. Csak egy cipzárt kell felhúzni.
– Melyik ruhád veszed fel?
– Anyu vett nekem egy újat, azt mondta, hogy ez fontos alkalom, meg kell adnunk a módját. Egy sötétzöld egyrészeset választottunk, aminek az oldalán van egy kis masni. A szoknyája a térdemig ér, és A vonalban eláll a testemtől.
– Jaj, Istenem, de meseszép leszel – forgatta a szemeit Jacqui – Aron el fog ájulni, ha meglát! Tényleg! A hajaddal mit fogsz csinálni?
Azonban mielőtt Catrina válaszolhatott volna, előkerült Jay és Ed.
– Hogyhogy nem vadásztok autogramokra a menőbb végzősöktől? – szórakozott Jay – Azt hittem nem hagyjátok ki, hogy a srácok körül forogjatok
– Pompás ötlet, – gúnyolódtam – de ki kíváncsi rájuk az utolsó tanítási napon?!
– Ha nem érdekelnek, akkor miért ültök itt?
– Figyeljük a forgatagot – válaszoltam az egyértelmű tényt, miközben lemutattam a tömegre
– És beszélgetünk a holnapi buliról. – szólt közbe izgatottan Jacqui – Segíteni fogunk Catrinának elkészülni a randijára. Olyan gyönyörű lesz!
Amikor Jay arca elsötétült, szinte villámcsapásként ért a felismerés. Hát persze, Catrina! Ezért viselkedik mostanában annyira furcsán! Tetszik neki a barátnőm!
Már majdnem nevetni kezdtem, sőt azon gondolkoztam, hogy hangosan kimondom a felismerésem, amikor rájöttem, hogy ez nem annyira vicces, mint gondolom. Catrina Aronnel járt, és a bátyám nem lenne képes elszedni más barátnőjét. Így már azt is értem, hogy Jay miért utálja Aront.
Egyébként nem tudom hibáztatni, amiért beleszeretett Catrinába. Nála klasszabb lányt nehezen találhatna, mégis szörnyű lehet valakibe beleszeretni, akiről tudjuk, hogy észre sem vesz minket, hiszen valaki mást szeret. Biztos vagyok benne, hogy Catrinának Jay mindig csak az én jófej bátyám volt, és egyszer sem nézett rá úgy, mint egy helyes srácra.
Miközben ezen törtem a fejem Cat felállt, megigazította a felsőjét, és indulni készült.
– Azt hiszem, hogy a legjobb lesz megkeresnem Aront. Hétfőn már dolgozni kezd, így keveset fogunk találkozni.
Jay felmordult, majd félreállt, hogy Catrina elférjen mellette. Egészen addig nézte a barátnőmet, míg el nem tűnt a tömegben. Hogy lehettem ennyire vak? Már régebben is voltak jelek, amikből rájöhettem volna!
– Jay, ismered Louis Neesont? – kérdezte Jacqui, miközben a pályán álldogáló tizenegyedikes srácok felé mutatott
– Ja, miért?
– Kérlek mutass be neki! Szeretném, ha írna az évkönyvembe!
– Dehát nem is ismered.. – tiltakozott – Minek akarsz íratni vele abba az átkozott könyvbe?
Jacqui a szemét forgatta, majd kényes hangon magyarázott tovább, miközben megfogta a bátyám karját és a fiúcsapat felé húzta
– Jaj Jay.. Néha úgy érzem, hogy te vagy a legbutább fiú az egész iskolában..
– Köszönöm. Na gyere, bemutatlak az egész kosárcsapatnak, ha te azt akarod..
Miközben Jacquiék odaértek Louisék csapatához, úgy éreztem, hogy ismét nekem kell kezdenem a beszélgetést. Ed felé fordultam, és mivel az előző veszekedésünk alkalmával megtudtam, hogy munkát keres, így az a kérdés jutott először az eszembe, hogy hogy halad a jelentkezésekkel.
– Találtál már olyan nyárimunkát, amit szívesen csinálnál?
– Pár helyen próbálkoztam, de ahogy azt te is mondtad, a legtöbb munka már betelt. Tegnap elkísértem Jayt a strandra. Én is a bárba akartam menni, de sajnos nem volt hely. Viszont ahogy meglátott a főnök, azonnal fel akart venni. Azt mondta, hogy a bárban már nincs hely, de ha lenne kedvem hozzá, akkor lehetnék úszómester.
A szemöldökömet ráncoltam, és lehet meglepő lesz amit mondok, de ismét gondolkodás nélkül kezdtem beszélni.
– Feltehetőleg úgy gondolta, hogy remekül mutat majd egy sztár a medencék körül. Ugye így van?
Ed szájáról lefagyott a vigyor, és már készült volna lelépni, de megelőztem, megfogtam a karját, és a lehető leghigadtabban magyarázkodtam.
– Sajnálom Ed, már megint az a hatalmas szám.
Ed ingatta a fejét, de nem hagyott magamra.
– Bizonyos szempontból még igazad is van. A hapsi azonnal felismert, és nem akarta elhinni, hogy nála szeretnék melózni.
– Mit mondtál neki?
– Az igazat. Azt, hogy már nem színészkedem, és kellene a nyárra egy állás.
– És persze a főnököt nem zavarja majd, ha a város összes csaja elmegy a fürdőbe, hogy előtted flangálhassanak fürdőruhában – a nevetésem elárulta, hogy most csak ugratom, ő pedig velem együtt nevetett.
Végre tudom kezelni a kitöréseimet, és ez jó. Nagyon jó.